Komáromot sokáig a keresztények és a zsidók békés együttélése jellemezte. Az 1848-as szabadságharc kitörésekor például a komáromi zsidók lelkes magyar hazafiként jelentkeztek a városi tanácsnál, hogy szeretnének csatlakozni a honvédséghez.
A helyi viszonyokról sokat elárul, hogy a 19. század végén a városvezetés a zsidó Weisz Lipótról is készíttetett egy portrét, amely a városi tanács nagytermébe került – márpedig ilyesmi csak a város legjelesebb polgárainak járt.
„Egy ilyen gesztus nem volt magától értetődő akkoriban Magyarországon – meséli Galo Vilmos történész, A komáromi zsidóság rövid története című kiadvány szerzője. – Weisz Lipót köztiszteletben álló polgár volt, minden kulturális vagy jótékonysági kezdeményezésben részt vett, s amikor például leégett a Szent András-templom, ő szervezett gyűjtést a zsidók körében a katolikus templom felújítására.”
Akkoriban közel kétezer fős zsidó közösség élt Komáromban. Nőegyletet és sportklubot működtettek, s többen is a város nagyra becsült és befolyásos polgárai közé tartoztak: voltak köztük ügyvédek, orvosok, újságírók, művészek, kereskedők, kézművesek, vállalkozók, és fontos funkciókat láttak el a városi közigazgatásban. Az 1910-es évek elején Komárom 500 legnagyobb adózó polgárából 113 volt zsidó. A holokauszt során a 2500 fős komáromi zsidóság túlnyomó többségét meggyilkolták.
Milyen szerepe volt ebben néhány szélsőjobboldali politikusnak és az uszító sajtónak? Mikor jelentek meg az antiszemita szólamok a helyi közbeszédben? Kik voltak a hangadók?
Gazdag József megrázó írásának 1. része már olvasható a Vasárnapban.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.