Védekezés a burgonyavész és alternária ellen

krumpli

A burgonya és a paradicsom első számú kórokozója a burgonyavész (Phytophtora infestans). Nemhiába kapta a nevét, mivel igen agresszív, hiszen a burgonya, paradicsom levelének színén és fonákján is támad.

Igen rövid a lappangási ideje, így elsősorban előjelzésre alapozva, preventív módon célszerű ellene védekezni. A betegség a burgonyában már június folyamán jelentkezik és az időjárási viszonyok szerint megszakításokkal, vagy folyamatosan egész nyáron pusztít. Jellemző kórképe, hogy a levelek csúcsán, szélén eleinte sárgás, majd gyorsan barnuló foltok keletkeznek.

Egy másik sokszor előforduló betegség az alternária levélfoltosság (Alternaria solani). A virágzás idején kisebb-nagyobb mértékben, de sokszor előfordul. A levélzeten koncentrikus gyűrűzöttség, barnásfekete foltok formájában mutatkozik. A gumón alternáriás száraz korhadást idéz elő.

A gombás megbetegedések elleni védekezésnél több újszerű, nem vegyszeres gombaölő szer is eredményesen alkalmazható. A védekezésre alkalmas készítmények közül eredményes az amazoN, amely alacsony dózisban (10 g 10 liter víz, 1kg/ha) preventív kezelésekkel 7-12 napos permetezési fordulóban biztosít védelmet a burgonyavész és alternária ellen. Érdekes és egyben fontos tulajdonsága, hogy egy úgynevezett biofilmet képez a növény felületén, ott nem engedi a növényhez a nedvességet (harmatcsepp, egyéb felületi vízborítás), magára csalogatja és elpusztítja a kórokozókat. Amellett nitrogént gyűjt s így biztosítja a nitrogénellátás több mint hatvan százalékát, így olcsóbb és több a termés, nem beszélve a beltartalmi érték növekedéséről.  

Ugyancsak ajánlott a gombakártevők elleni védelemben a PlanTonic is. A lombvédelemben a PlanTonic használatát a burgonyában gumókötődés kezdetére kell időzíteni. Amellett, hogy egyaránt kiváló hatású burgonyavész és alternária ellen, pozitív élettani hatásán keresztül javítja a termés minőségét és a terméshozamot is. A kezelést 7-10 nap múlva megismételve 8-10%-kal több termés és kiegyenlítettebb gumóméret várható. A paradicsomban a szezon elejétől egészen a végéig lehet kezelni vele. Ha az első PlanTonic-permetezés idején már vannak burgonyavészes tünetek, a védekezést mindenképpen ki kell egészíteni egy kontakt hatású készítménnyel, például CuproTonic rezes szerrel, mert együttesen tökéletes hatást fejtenek ki.

A betegségek elleni védekezés akkor igazán hatékony, ha a szezon elején amazoNt használunk, és ha sikerül hetente lekezelni a felületet, nem fog beköltözni a burgonyavész, sem az alternária. Természetesen esős időszakban érdemes keverni PlanTonickal, de ha megjelenne a burgonyavész, mindenképpen cseréljük a kettőst PlanTonic+CuproTonicra. Aránylag hosszú hatástartalmú szerekről beszélünk, melyek szintén egyaránt hatásosak a Phytophtora és az Alternaria elleni védekezésnél is.

Ha megmarad a permetlé, ne dobjuk ki, mivel gond nélkül felhasználható a szőlő permetezéséhez, de az uborkát és a hagymát is kezelhetjük vele.

(A cikk szponzorált promóciót tartalmaz)

www.biotomal.sk

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?