Örömöt szerezni, nem fájdalmat okozni

Bindics sikerportré
Csallóközaranyos |

„Úgy élek, hogy cselekedeteimmel minél több örömöt szerezzek, és minél kevesebb fájdalmat okozzak. Ezt a princípiumot követjük a családban és a cégünkben is, és ez a szemlélet, amit közösen képviselünk ötszáz munkatársunkkal, végül hitem szerint a termékünkben is megjelenik. Ettől lesz igazán ízletes a csallóközi Vidám Paradicsom” – vallja Bindics Zsolt.

Mi a közös Encasia formosában, az Eretmocerus eremicusban, a Diglyphus isaeaban és a Trichogramma brassicae-ban? Mindannyian a fürkészdarazsak családjába tartoznak, és hatékonyan bevethetők a paradicsom különféle kártevői elleni biológiai növényvédelemben. Nekik is köszönhetjük, hogy a paradicsomot az üvegházakban már nem kell kémiai rovarirtó szerekkel kezelni. A „Vidám Paradicsomot” pedig a csallóközi Greencoop termelői szövetkezetnek. 

Szlovákia legnagyobb termelői csoportosulásában 25 hektáron 10 millió kilogramm paradicsomot termelnek évente. Az igazgatótanács elnökével, Bindics Zsolttal a csallóközaranyosi központban találkozunk, ahol az első üvegház épült 2005-ben. Repülőrajtot vettek, az üzletláncok hamar felfigyeltek rájuk, és a fogyasztók is megkedvelték a helyi paradicsomot. 

Nemcsak szexi ökolábnyom

„Kereskedőként húsz éve még az importtal kezdtük. Azonban a külföldről, gyakran Európán kívülről behozott paradicsom esetében többször adódtak élelmiszerbiztonsági gondok. Hiába vásároltunk tanúsítvánnyal rendelkező termelőtől, ha az auditálás után már nem ellenőrizték, hogy betartják-e például a vegyszerezéssel kapcsolatos vállalásokat. Mi ehhez nem akartuk a nevünket adni. A továbblépéshez helyi partnereket kerestünk, de azzal kellett szembesülnünk, hogy eltűntek a csallóközi termelők. Végül arra jutottunk, hogy ha külföldi, bizonytalan előéletű paradicsomot nem akarjuk árulni, mert nem tudjuk garantálni az élelmiszerbiztonságot, de itthon sincs elérhető partner, nem marad más, mint egy saját termelői közösség létrehozása. A Csallóközben van geotermikus energia, évi kétezer napos óra, nagyon jó öntözővíz, ráadásul az itteni embernek a génjeibe ivódott a paradicsomtermesztés csínja-bínja. Erre alapozva építettük meg tizenkilenc éve az első üvegházat – idézi fel a kezdeteket Bindics Zsolt. 

Az alapgondolat már akkor is az volt, hogy a legkisebb ökológiai lábnyommal próbáljanak működni, ami a mezőgazdaságban nemcsak egy szexi marketingszlogen, hanem egyszerű költségtakarékosság is egyben. Minél kevesebb vegyszert, fosszilis energiát használ ugyanis egy kertészet, annál jobb lesz a hatékonysága. A Greencoop 15 ezer tonnával kevesebb széndioxidot bocsát ki évente, mint egy hasonló nagyságú földgázt égető  üvegházas kertészet. Ez főleg annak köszönhető, hogy nem használnak mesterséges fényt, hagyják, hogy a természet végezze a dolgát. Üvegházaikat geotermikus energiával fűtik, az épületek tetőin pedig napkollektorok is vannak. Így az összes kiadásuk mindössze három százalékát teszi ki az energiaköltség, holott az ilyen óriási méretű üvegházak fűtési energiaigénye egy kisebb városéval vetekedik.

Mint a minőségi bornál

„Odafigyelünk a technológiára, a vetőmagokra, a biológiai növényvédelemre. Ha a két gyermekemmel bemegyek bármelyik üvegházunkba, nyugodtan mondhatom nekik, hogy vegyetek le egy fürt cherry paradicsomot és egyétek meg helyben. Persze, a zöldséget mindig mosni kell, ez egy alapszabály, bármilyen technológiával állították elő. Ugyanakkor a mi célunk az, hogy teljesen vegyszermentesen termeljünk” 

– hangsúlyozza az elnök. 

A paradicsomnak azonban nemcsak egészségesnek, hanem ízletesnek is kell lennie. Viszont egy folyamatosan termő fajtának akár minden héten változhat az íze, függően a fénymennyiségtől, a hőmérséklettől, a levegő pára- és széndioxidtartalmától. Olyan fajtát kell választani, ami a teljes vegetációs időszakban, a nyári hőségben is megbízható minőséget ad. Ezért a Greencoopnál minden évben végigkóstolnak több tucatnyi fajtát, nem is egyszer, az évszakok változásával visszatérően, hogy a termőhelyre legjobban illőket tudják kiválasztani. Ezen túl, akár a minőségi boroknál, a szőlőhöz hasonlóan itt is szabályozzák a termésmennyiséget. Ha kevesebb fürtöt hagynak a növényen, a fürtökben pedig kevesebb bogyót, gazdagabb ízvilágú lesz a termés. Minden fajtához megvan a saját, hónapokhoz alkalmazkodó fürtszabályozási stratégiájuk. 

Panoráma vidám paradicsom

Miért Magyarországon?

A Greencoop termelői közössége folyamatosan bővül, a Csallóköz után immáron jelen vannak Magyarországon is. Győr határában termelnek paradicsomot, Ácsnál pedig uborkának építenek üvegházat. 

„Amikor az új üvegházat terveztük, mindkét ország szóba jött. Magyarországon a kertészetek számára az ágazat specifikus igényeit figyelembe vevő pályázatokat írnak ki, miközben Szlovákiában ezzel nem törődnek. Magyarországon ötször nagyobb támogatást lehetett elérni a projektünkre, mint Szlovákiában. Ráadásul az államilag támogatott banki hitelek is sokkal kedvezőbbek. Két hitelprogramban is részt vettünk, az MNB növekedési forinthitel programját 1,5 százalékos fix kamatozással, 15 évre hirdették meg, az Eximbank pedig 12 évre adott fix kamatozással fél százalék kamatra euró hitelt. Szlovákiában hat-nyolc évre vehetnénk fel hitelt öt százalékos kamattal” – világít rá Bindics Zsolt. 

A szakember a Szlovákiai Agrárkamara elnökségében képviseli a kertészeti ágazat érdekeit. „Itthon elsősorban a nagy gabonatermelők bírnak lobbierővel. Nagyságrendileg félmilliárd euróért exportál az ország gabonát, ugyanakkor 300 millióért importál zöldséget és gyümölcsöt. Agrárminiszterként nekem az lenne a válaszom, hogy fókuszáljuk arra, amit itthon is meg tudnánk termelni. A zöldség-gyümölcs import 90 százalékát előállíthatnánk helyben is. Megpróbálhatnánk felvirágoztatni ezt az ágazatot, ehelyett inkább mellőzöttek lettünk. Kevesen vagyunk, sok vizet nem zavarunk, nem is kell minket figyelembe venni, gondolhatják. Ezt érezzük. Bő évtizede próbálok hangot adni a különféle konferenciákon, a minisztériumban, tárgyalásokon, terméktanácsokban az ágazatunknak, de az első komolyabb eredményt csak két éve értem el, amikor olyan magasra szöktek az energiaárak, hogy úgy nézett ki, az egész szektor összeomlik. Akkor sikeresen kongattuk meg a vészharangot a többiek, vagyis a konkurencia érdekében, hiszen minket nem érintett érzékenyen a gázáremelés. Számomra sosem volt opció, hogy mások kárára, vagy másokat nem megsegítve éljek” – mondja a Greencoop elnöke. 

Az emberségen múlik

Amikor a siker titkára kérdezünk rá, ezt a hozzáállást erősíti. „Az életemmel, a cselekedeteimmel minél több örömöt szeretnék szerezni, és minél kevesebb fájdalmat okozni. Ez az alap princípium a családunkban és a vállalaton belül is. Vállalati szinten fontosnak tartom az empátiát és a perspektívát. Az a szemlélet, amit a vezetőtársaim közvetítésével végül közösen képviselünk 500 fős munkatársi csapatunkkal együtt, biztosíthatja a fogyasztó számára, hogy az értékeink végül a termékben is megjelennek. Ötszáz munkatárs, ötszáz emberi sors, rengeteg öröm, bánat. Minden vezetőnktől kérem, hogy az emberség, az empátia ott legyen az eszköztárában. Mert végül egy munkahelyen is az emberi hozzáálláson múlik minden. Ha egy műszakvezető meghallgatja és megérti a beosztottját, ha hajlandó beszélgetni, esetleg a gyermekeinek a nevét is tudja, akkor ez a munkatárs itt teljesítani akar. Nem azért, mert utasításba adják neki, hanem önmagától, mert itt értékes emberként kezelik” – vallja Bindics Zsolt.  

aranyosi központ

A frisset keressük!

A Green Coop elnöke azt javasolja, hogy ha paradicsomot vásárolunk, elsősorban a frissességet nézzük. Magyarországon szerepel a csomagolási dátum a terméken, Szlovákiában viszont a hetek számát és az azon a héten belüli napok számát jelölik. Igy például a „LOT 1105” a tizenegyedik hét péntekét jelenti, mert a péntek az 5. nap. Bindizs Zsolt szerint az üvegházi termék megbízhatóbb a szabadföldivel szemben, mert az üvegházban „egy jó termelő szinte 100 százalékban tud biológiai növényvédelmet biztosítani”. Sokkal ellenőrzöttebb az egész folyamat a víztől a tápoldatozáson, biológiai növényvédelmen át egészen a kiszállításig. 

„A spanyol, több száz hektáros fóliasátrakat az űrből is lehet látni. Ott a földnek már szinte semmilyen tápértéke nincs. És mivel hosszú ideje ugyanazt a fajtát termesztik ugyanabban a földben, nagyon erősen kontaminált (vegyszerrel szennyezett) a terület. Mit csinál ilyenkor a termelő? Kiülteti a paradicsomot, és rögtön elkezdi permetezni. Ezzel szemben az üvegházainkban minden évben a szezon után teljes fertőtlenítést végzünk, behozzuk a bevizsgált palántát és csak biológiai növényvédelmet alkalmazunk. Ha vásárolunk fürkészdarazsat, mert megjelenik mondjuk valamilyen levéltetű, tudjuk monitorozni és kontroll alatt tartani a védekezést. A biológiai növényvédelem iparággá fejlődött. Minden kártevőnek megvan a természetes biológiai ellensége, és ugyanúgy megvásárolható, mint a kifli vagy a kenyér. Szabadföldön ugyanez nem működhet hasonló intenzitással. Megveszed a fürkészdarazsat, és ha úgy gondolja, elrepül Isten hírével… 

Tizenhat méter

Amikor a főkertész engedélyével, a higiéniai feltételek betartásával belépünk az üvegházba, magunk is tapasztalhatjuk, hogy a kertészek, növényorvosok irányításával egy jól működő ökoszisztéma alakul ki a végeláthatatlanul hosszú paradicsomsorok környezetében. A kaptárakból kirepülő méhek beporozzák a növényeket és bevetésre várnak a fürkészdarazsak is, ha megjelennének a kártevők. A tök alanyra oltott paradicsomok gyökérzete fertőtlenített kókuszrostban terebélyesedik. Februártól, amikor a növény teremni kezd, folyamatosan szedik. A szezon tíz hónapon át tart, és ezalatt a paradicsom rendületlenül nő, mígnem eléri a 16 méteres hosszúságot. A letermett szárrészt tartóra fektetik, a 2-3 méteres termőrészt pedig folyamatosan költöztetik tovább, végül az aktív levél- és termőzóna 14 méterre kerül a növény tövétől. 

Bindics Zsolt a civil életben is aktív polgár. Lakóhelyén, Nagyudvarnokon a hegyétei ipari parkba tervezett óriásberuházás elleni tiltakozás vezéregyénisége lett. „Azt gondoltam, ha ez az óriás logisztikai csarnok itt megépülhet, tényleg egy banánköztársaság vagyunk, mindenkivel azt lehet csinálni, amit csak akarnak. Nem néztem, ki van a túloldalon. Kitűztem magam elé egy célt. Azt mondtam, a gyerekeim szemébe akkor tudok belenézni, ha minden törvényes lehetőséget kihasználok azért, hogy a Panattoni cég gigaberuházása ne itt épüljön meg. Három éve megy a közdelem, rengeteg munka van benne, és még nem látjuk a végét. Ha kell, odaállunk a bulldózerek elé.  Nem hátrálok meg, mert azt sohasem tettem!” 

Névjegy

Bindics Zsolt nős, két gyermek apja

Lakhely: Nagyudvarnok.

Születési hely: Dunaszerdahely

Végzettség: Közgazdasági Egyetem Pozsony

Funkciók: 

  • A Vidám paradicsom márkanév kitalálója
  • Az ország legnagyobb termelői csoportosulásának a GreenCoop-nak társalapítója és elnöke
  • A Szlovákiai Agrárkamara és a Szlovák Zöldségtermelő Szövetség vezetőségi tagja,
  • Több egyéb vállalat alapítója és ügyvezetője
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?