Az illetékek növelésével a kormány is hozzájárult a jelzáloghitelek drágulásához

hitelek
Pozsony |

A Fico-kabinet ugyan azt ígérte, hogy csökkenti a hitelfelvétellel járó költségeket, egyelőre azonban ennek az ellenkezője történik. E hónaptól a jelzáloghitelekkel kapcsolatos hivatalos ügyintézés illetékeit is megemelték, de más díjak is emelkedtek. Milyen kiadásokkal kell számolniuk a hitelfelvevőknek?

A hitelfelvétel eleve nem olcsó mulatság, az Európai Központi Bank ugyanis az elmúlt időszakban látványosan megemelte az eurózónás alapkamatot, amely miatt a hitelkamatok is az egekbe szöktek. Míg 2022 januárjában az átlagos jelzáloghitel-kamatláb 0,99 százalék volt, mára ez 5 százalék körüli szintre ugrott, ami alaposan megdobta a hiteleiket törlesztők kiadásait.

Nem ezt ígérték

A jelenlegi kormánypártok ugyan azt ígérték, hogy ha hatalomra jutnak, megkönnyítik a hiteltörlesztők életét, e hónaptól azonban épp az ellenkezőjét tették, amikor a hitelfelvétellel kapcsolatos hivatalos ügyintézés díjszabását is megemelték. 

„Áprilistól emelkedtek az ingatlan-nyilvántartási díjak, ezek egyike pedig a zálogjog bejegyzésének a díja, amely 66 euróról 100 euróra emelkedett. Ha a bejelentést elektronikusan nyújtjuk be, pénzt takaríthatunk meg, ez esetben ugyanis 50 eurót fizetünk a letétbe helyezésért. Aki azonban gyors ügyintézést szeretne, annak ezért fizetnie kell. A gyorsított eljárás díjszabása a korábbi 266 euróról 300 euróra emelkedett”

 – mondta el lapunknak Eva Šablová, a FinGO.sk pénzügyi tanácsadó társaság hitelezésért felelős igazgatója.

Hogyan kapcsolódik az ingatlan-nyilvántartás a hitelfeldolgozáshoz? „A bank csak akkor adja meg a jelzáloghitelt az ügyfélnek, ha az összes szükséges dokumentumot benyújtotta, és teljesítette a hitelfelvétel feltételeit. Ezek egyike a jelzálogjog bejegyzése a jelzáloggal terhelt ingatlanra a bank javára. Mivel a lakáshitelek ingatlanra szóló zálogjoggal terheltek, a banknak az ingatlan tulajdonosával zálogszerződéseket kell kötnie, amelyeket ezt követően be kell jegyeztetni az ingatlan-nyilvántartásba. Ez pedig díjköteles” – magyarázza Šablová.

Szakvélemény

Az említett illeték azonban csak a jéghegy csúcsa, hiszen a jelzáloghitelhez az ingatlanról szóló szakértői véleményre is szükség van. 

„A szakértői vélemény az egyik legfontosabb dokumentum a jelzáloghitelek intézésekor. Meghatározza az ingatlan műszaki állapotát és értékét, amelyet az ügyfél a hitelhez biztosít, így azt is befolyásolja, hogy a bank mekkora összeget hagy jóvá. Egy lakás értékbecsléséért nagyjából 150 és 250 euró közötti összeget kérnek. Családi házak esetében az értékbecslő az ingatlan minden részét értékeli, beleértve a melléképületeket is, így ez az értékbecslés összetettebb és drágább, az ára körülbelül 200 és 400 euró között mozog”

 – kommentálja a szakértő. Šablová szerint az utóbbi időben a szakértői vélemények is jelentősen drágultak. „Az ügyfélnek általában van választási lehetősége. Kiválaszthatja a saját értékbecslőjét, akinek persze rendelkeznie kell az ehhez szükséges engedélyekkel. A végső szó azonban a banké, amely a belső szakértői révén még módosíthatja a szakértői jelentést és így az ingatlan végső árát” – figyelmeztet Šablová.

Egyes bankoknál a pénzintézet által végzett belső értékbecslést is igénybe vehetjük. „A belső értékbecslésnél figyelembe vehetik az ártérképeket. Egy másik lehetőség pedig az, hogy a bank értékbecslője elismer egy régebbi értékbecslést az adott lakásról vagy házról, amihez friss fényképeket csatolunk. Ezzel pénzt és az értékbecslés elkészítéséhez szükséges időt takaríthatunk meg. A legtöbb esetben azonban egy régebbi értékbecslés csak a hitel refinanszírozásakor használható fel” – tanácsolja a szakértő.

Egyéb díjak

A jelzáloghiteleknél az ingatlan-nyilvántartási és értékbecslési díjak mellett a bankok által felszámított hitelfolyósítási és számlavezetési díjat is figyelembe kell venni. Mindezek a díjak bizonyos esetekben meghatározhatják, hogy mely banknál juthatunk hozzá legolcsóbban a hitelhez, ezért figyelembe veszik őket a teljes hiteldíjmutató (THM) meghatározásánál. A folyósítási díj összege banktól függően 0 eurótól 1000 euróig terjed. Néha fix, máshol a jóváhagyott hitel összegétől függ. Vannak bankok, amelyek nem számítanak fel ilyet, vagy csökkentik azt, különösen, ha az ügyfél számlát nyit náluk és aktívan használja azt. Általában a refinanszírozási jelzáloghitelek esetében is elengedik ezt díjat. A legtöbb esetben az ügyfél folyószámlát is nyit a jelzáloghitelt nyújtó banknál, többnyire ugyanis ez az egyik feltétele annak, hogy kedvezményes hitelhez jusson. A bank a számla vezetéséért pedig külön díjat számít fel, amely a használatától vagy az ügyfél által választott szolgáltatási csomagtól függ. És ha ez még nem lenne elég, minden olyan ingatlant, amely jelzáloghitel fedezetéül szolgál, biztosítani kell a természeti csapások ellen, a vagyonbiztosítást pedig a hitelfelvétel előtt meg kell fizetni. 

„A díj összege függ a biztosítótársaságtól, az ingatlan típusától, a biztosítási összegtől és az ügyfél által választott fedezet mértékétől. Ez akár évi 100 euró is lehet, de drágább ingatlanok esetében akár 300 euró vagy még több is”

 – teszi hozzá Šablová.

Ne siessük el!

Az ügyfelek akkor járnak a legjobban, ha egy tapasztalt pénzügyi közvetítő hasonlítja össze a hitelajánlatokat és feltételeket. „Ahhoz, hogy a legjobb jelzáloghitelhez jusson, először átfogó és részletes kutatást kell végeznie a teljes bankpiac ajánlatai között. Nem elég csak a meghirdetett kamatokat nézni, amelyek általában számos egyéb feltételt rejtenek, hanem a bankok díjait és a különböző kedvezményeket is össze kell hasonlítani” – teszi hozzá a FinGO.sk hitelekért felelős igazgatója.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?