Vessünk áttelelő vöröshagymát

A vöröshagyma viszonylag jól tárolható zöldség, ennek ellenére tavasz végén, nyár elején gyakran hiánycikk. Ennek a pótlására, illetve a koraiság fokozására alkalmas a vöröshagyma áttelelő termesztése.

Az augusztusi magvetésből április végére már főzőhagymát, illetve május végére étkezési hagymát (színes páncéllevéllel) kaphatunk. Az áttelelő termesztés egyik fontos pontja a vetés jó időzítése, sem túl korán, sem későn nem szabad vetni. A korai vetésből a hagymák túlfejlődnek őszre, ezért tavasszal sok megy magszárba. A túl fejletlen állomány pedig nem lesz télálló. Az a legjobb, ha a három lombleveles, ceruzavastagságú állapotot érik el a növények az ősz végére. Ehhez a vetést augusztus végére kell időzítenünk. A terület helyes kiválasztásán szintén sok múlik. Egyenletes felszínű, jó talajszerkezetű területet válasszunk, ahol nem kell víznyomástól tartanunk. Előveteményként az időben lekerülő spenótot, salátát, zöldborsót, korai burgonyát egyaránt választhatjuk, mert utánuk van idő a jó vetőágy elkészítésére. A nyári talajműveléseket a nyári, száraz időszakban csak akkor tudjuk jó minőségben elvégezni, ha előtte öntözünk. A terület tehát mindenképpen öntözhető legyen. Az ötéves vetésforgó betartása a kártevők és kórokozók miatt fontos. Még akkor is felléphet a hagyma fuzáriumos rothadása, mert az áttelelő hagyma kelésekor a talajhőmérséklet a gomba számára kedvező. Ezért feltétlenül csávázott magot vessünk.

A terület tápanyagellátása hasonló a tavaszi magról vetett hagymáéhoz, csak nitrogénből igényel többet. Ennek a kijutatásával azonban óvatosan bánjunk, mert az őszi túl bőséges nitrogénellátás rontja a növények télállóságát. Három részletben érdemes kiadnunk a szükséges nitrogént, ősszel a 30%-át tél végén, februárban, a fennmaradó részt pedig a fejesedés megindulásakor.

A szükséges vetőmagmennyiség kicsit több, mint a tavaszi vetésű hagymánál. Akkor sikerül jól a termesztés, ha folyóméterenként 25-30 hagymát szedhetünk föl. Az ezermagtömegtől és a mag csírázási képességétől függően hektáronként körülbelül 7 kg magot kell vetni.

A magvetést megelőzően, a gyors és egyenletes kelés érdekében ajánlott 40 mm vízzel öntözni. Ez a kelés előtti gyomirtás szempontjából is kedvező. Tavasszal az időjárástól függően egy-két alkalommal általában még öntözni kell, hogy az állomány növekedése tavasszal folyamatos legyen.

A termesztés sikere szempontjából döntő, hogy az állományt gyommentesen teleltessük át. A nyári vetésnél a nyárutói egyéves gyomok nagytömegű csírázására kell számítanunk. Szerencsére ezek csak kezdeti versenyt teremtenek, télen elfagy a levélzetük. Tavasszal viszont a tyúkhúr boríthatja el a táblát. Az alkalmazható szerek megegyenek a tavaszi magról vetett hagymáéval. Ha sikerül az állományt gyommentesen átteleltetni, akkor tavaszi gyomirtásra általában nincs szükség, a korai betakarításnak köszönhetően.

A fajtaválaszték évről évre bővül, de akkor választunk jól, ha az áttelelő hagyma biztosan megelőzi a dughagymáról termesztett betakarítást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?