Zelenszkij először adott interjút magyar sajtóterméknek. A VálaszOnline-on Vörös Szabolcs volt az a sikeres magyar újságíró – számos ukrajnai út, írás és fotóesszé után –, akinek összejött a leülés az ukrán elnökkel.
Zelenszkij ügyes diplomáciai húzása

Nem véletlen, hogy Zelenszkij kerülte eddig a magyar sajtót. Eddig a távolságtartás jegyében inkább nem folytak bele a magyar belpolitikába, és amennyire lehetett, a belpolitikai motiváltságú ukránozást se kommentálták.
Ez a kémüggyel fordult meg. Amióta magyar hírszerzőket fogott az ukrán elhárítás Kárpátalján, és ez nyilvánosságra került, azóta megváltozott az attitűd mind Kijevben, mind Budapesten. Ahogy Zelenszkij is utalt az interjúban rá, sok vita volt a magyar kormánnyal már a háború előtt is, ezeket eddig nem a nyilvánosság előtt kezelték.
A magyar kémbotrány viszont NATO-s léptékű: magyar hírszerzők ukránokra dolgoztak, csakhogy olyan témákban is, amelyek aligha magyar érdeklődésre tartottak számot. Hiszen a katonai objektumokról a NATO-n keresztül tájékozódhatott volna a magyar katonai szolgálat hivatalos úton is, azonban az S–300-as légvédelmi rendszer típusa és pontos elhelyezkedése szinte csak az orosz légitámadást tervező katonáknak szükséges információ. Ez a dimenziója most sincs kibontva a sajtóban az ügynek, nyilván szó van róla sok folyosón, tudják a fővárosokban a döntéshozók, de még nincs teregetve.
A magyar kormányzat reakciója erre az volt, hogy az ellenzéki Tisza Pártot összeukránozta, kijevi trójai falónak tünteti fel, és az egykor saját volt vezérkari főnökét is „ukrán kémezi“. Ez a terelés kommunikációtechnikai szempontból érthető, viszont már Zelenszkijt is helyzetbe hozta, és a bizonyára régóta fennálló interjúkérések közül egyet befogadtak.
Zelenszkij tematikailag épp a kémbotrány kapcsán mondott néhány új, apró információt, és kifejezetten a magyar katonai titkosszolgálatra, a KNBSZ-re terelte a felelősséget a kárpátaljai műveletért, nem pedig Orbán Viktorra. Ügyes diplomáciai lépés, hagy teret arra, hogy a másik fél akár visszaléphessen arcvesztés nélkül: azt mondhassa a magyar miniszterelnök, hogy lecseréli a KNBSZ vezetőjét például.
Az ukránellenes narratíva viszont fontosabb alkatrész az országgyűlési választás kampányában a Fidesz számára, nem külpolitikai vonatkozások határozzák meg a narratíva alakulását, hanem a belpolitikai fejlemények. Így aligha várható változás, illetve ha igen, csak a narratíva további felcsavarása, hangosítása és kifacsarása jön majd jövő áprilisig. Sajnos, hiszen ezzel tovább szűkül a magyar külpolitika valódi mozgástere.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.