Viccekkel elfedett bűnök

A rendezvény a Vision 2030 kampány része, amellyel Mohammed bin Szalmán koronaherceg igyekszik országából modern, vonzó kulturális központot faragni. Ugyanez a célja a 2034-es labdarúgó-világbajnokság megrendezésének is. Csakhogy míg a stadionokban és fesztiválokon új arculatot próbálnak építeni, a börtönökben és bíróságokon továbbra is a régi rend uralkodik: az elhallgattatásé és a megtorlásé.

Nem is lehetne árulkodóbb a fesztivál időzítése: alig egy héttel Dzsamál Hasogdzsi brutális meggyilkolásának évfordulója előtt kezdődött. A rendszerkritikus újságírót 2018-ban ölték meg, a nyomok egyenesen a legfelsőbb vezetéshez vezettek. Idén nyáron pedig egy korrupciós ügyekkel foglalkozó újságírót végeztek ki „terrorvádak” alapján.

A Human Rights Watch szerint mindez tudatos kozmetika: a fesztivál célja, hogy a világsztárok csillogása mögé rejtőzve állítsák helyre a rezsim hírnevét, miközben egyre szigorúbban korlátozzák a szólásszabadságot. A jogvédők távolmaradásra szólították fel a fellépőket, de kevesen hallgattak rájuk. Néhány humorista is igyekezett jobb belátásra bírni kollégáit, Marc Maron például emlékeztetett: „Ugyanaz az ember fizeti ki őket, aki megbízást adott, hogy fűrésszel feldarabolják és bőröndbe rejtsék Dzsamál Hasogdzsit.” David Cross Az ítélet: család és a Mr. Show sztárja nyílt levélben szólt be a fesztivál résztvevőinek: „Mélységesen csalódtam és undorodom ettől az egész gusztustalan történettől. Azok, akiket tisztelek és nagyra tartok, hogyan legitimálhatják ezt a totalitárius rendszert? Miért? Egy negyedik házért? Egy jachtért?”

És itt jutunk el a lényeghez. A legtöbben azért utaztak Rijádba, mert „van az a pénz”. Jim Jefferies például elismerte: tudja, hogy a rezsim megölt egy riportert, de „a nagyobb jó érdekében” mégis fellép a fesztiválon. Tim Dillon ennél is őszintébb volt: „Na és ha vannak rabszolgáik? Annyit fizetnek, hogy hajlandó vagyok félrenézni.”

Lehet persze azzal érvelni, hogy a humor hidakat épít, hogy a nevetés közös nyelv. Csakhogy nehéz hidat építeni azokkal, akik közben a másik oldalon lebontják a szólásszabadság alapjait. A humoristák szerepe hagyományosan épp az, hogy kritikus hangot ütnek meg, és kimondják a társadalomról, amit más nem mer kimondani. Most viszont sokan inkább hallgatnak, félrenéznek – mert jól megfizetik a hallgatásukat. 

Rijádban nyilván remek poénok hangzanak el ezekben a napokban. De a háttérben ott visszhangzik egy másik, sokkal sötétebb történet: a börtönök, a kivégzések és az elhallgattatott hangok története. És nincs az a csattanó, amely képes lenne ellensúlyozni mindezt.