Vérturisták és bandzsizók

Kedvenc jelenetem az Egy erkölcsös éjszaka című filmből az, amikor a doktor úr édesanyja vidékről felutazva váratlanul betoppan a Búza utcai piroslámpás házba, hogy szemügyre vegye, milyen körülmények közt él szeretett nagyfia, s a Mutter meg a lányok mindent megtesznek, hogy a finom hölgy ne vegye észre: gyermeke egy kupiban kapott koszt-kvártélyt. A váratlan jövevényt kelletlenül bevezetik a hirtelen szalonképessé tett szalonba. Stírölik őt a rosszlányok, ő meg teljesen odavan, hogy milyen finomak a kisaszszonykák. Hát még a ruháik. Ámuldozik a szebbnél szebb, lágyabbnál lágyabb kelmék láttán, s közben elejt egy rövidke, ám annál velősebb mondatot: „a mi korunkban nem volt divat”. Kuncognának is a lányok nyomban, de mert viselkedniük kell, csak odasúgja egyik a másiknak a néni háta mögött megvetőn és lekezelőn, hogy: „nahát, nem volt divat!...” Hogy a néni idejében volt-e divat vagy nem... a mi időnkben volt. De még milyen!... menthetetlenül kisöpörte a viseletből a pitykés pruszlikot. Ám ahogy a doktor úr édesanyjának idejében nem volt divat, úgy sok minden nem volt a mi időnkben sem, ami ma van. Volt ugyan turizmus, de mifelénk, faluhelyen még csak a híre járta, így aztán lila gőzöm sem volt róla, mi fán terem. Ma meg a fejem kapkodom, milyen ágai vannak: van faluturizmus, van tigristurizmus (egy magyar falucskában tigrist véltek látni, s tömött buszokkal érkeztek messze földről vadállatlesbe az emberek), és létezik már vérturizmus is (Lengyelországból tömegesen jártak a vérbő polgárok Németországba jó pénzért vért adni). Legújabb „találmányként” pedig a katasztrófaturizmus terjedt el. Fejvesztve tódultak a kíváncsiskodók, hogy gyönyörködhessenek a Szent Ilona-vulkán kitörésének látványában. Ez azért némi reményt is adhat: addig-addig ágazik a rendkívül népszerű és egyre extrémebb területekre irányuló turistáskodás, hogy esetleg megélhetjük még a színházturizmus, a galériaturizmus vagy a könyvtárturizmus térhódítását is. Apropó, extrém! A mi időnkben extrém sportok se voltak. A kötélhúzás volt az erődemonstrálás eszköze, s nem emlékszem, volt-e a testgyakorlásnak olyan szélsőséges formája, amely tömegeket mozgatott meg nyaktörő sportmutatványok végrehajtására. Ma már alig van ifjúsági fesztivál, amely ne kínálna lehetőséget bátorságdemonstráló sportok űzésére, amiben ugye vezető szerepe van az általam csak zuhanó-akasztásnak nevezett bandzsidzsampingnak. De hódít a toronyugrás, a szabadugrás, újabban a szakadékba ugrás, terjed a pókemberutánzás, vagyis a biztosítókötél nélküli, natúr toronymászás. Szedi Ikarosz-áldozatait a sárkányrepülés. Az önpusztítástól sem visszariadó újkori gladiátorok mindenre készek egy kis adrenalinemelésért. Adrenalinszintem bánja, de én nem, hogy a mi korunkban nem voltak a maiakhoz hasonló extrém sportok. Inkább azt bánom, hogy mindig olyasmi a menő dolog, amivel nem megy előbbre a világ. Aminél egy kapavágás is többet ér!