Vérebek közt verebekként

Az utóbbi időben időnként felkaptam a fejemet arra, hogy vita helyett már csak egy ember ül a műsorvezetővel szemben, és hadarja ellenkezést nem tűrve az igazát. Egy idő után már azt is sértőnek tartja, amikor a másik esetleg közbekérdezne, újabb témát nyitna. Időnként levettem a hangot, és már csak az illető mozdulatait értékeltem. A testbeszéde többet elárult, mint maga a tartalom. Amikor az egyszerű halandó, a gyalogpolgár megpróbál a vitaműsorok és a közösségi oldalak által ontott igazságokon, illetve gazságokon eligazodni, eszébe jutnak Tandori Dezső szelídített, az otthonában nevelt verebei. Ideje lecserélni a vérebeket a közel sem jellegtelen kis verebekre és a homlokukra képzelni az ezüstcsillagot, ahogyan azt ő látta. Kimenni az udvarra, megérinteni a kutya hideg orrát, megcirógatni az öt hempergőző néhány hetes cicát és friss magok szórásával megzavarni heves udvarlásukban a kis sándorpapagájokat. A maradék magot a röpde mellé szórni. Jusson a Dezső küldte önérzetes verebeknek is!

Odakint maradok, a küszöbön túl jobban átlátom a helyzetet. A gyűlöletszító egyre hangosabban ordítja, hogy veszélyben érzi magát ebben az ordasokkal teli országban és unióban. Hogy az ellenzék durva eszközökhöz folyamodik. Ellátogat egy jóval nagyobb falkához, odasimul az akolhoz. Fel sem tűnik neki, hogy számba sem veszik. Jól látható az őt fogadó házigazda tekintetén, időnkénti szemforgatásán, hogy teljesen közömbös számára a másik fél. Mégis úgy gondolom, hogy nem a politikai vitaműsorok megszüntetése, és nem az újabb megszorító intézkedések bevezetése a legcélravezetőbb megoldás. Oly sűrűn látogatnak el a Vatikánba a politikusaink, mégsem hoznak onnan egyetlenegy gondolatot sem. XIV. Leó pápa beiktatásakor, aki nálam jóval bölcsebben és kerekebben fogalmazta meg a lényeget, jelen volt az államfőnk is. A vasárnapi szentmisén gyakran hangsúlyozták nekünk a ferencesek templomában, hogy legalább egy mondatot vigyünk haza, osszunk meg másokkal is. XIV. Leó pápa adott megszívlelendő útravalót: 

„Ne zárkózzunk be a magunk kis köreibe, ne a világ fölötti felsőbbrendűség érzése határozzon meg bennünket, hanem Isten szeretetét kínáljuk fel mindenkinek! Az egység elérésének útja ez – amely nem számolja fel a különbségeket, hanem értékeli minden ember személyes történetét, minden nép társadalmi és vallási kultúráját.”