Észak-Oszétiában az orosz biztonsági erők elfoglalták a terroristák által megszállt beszláni iskolát, valamennyi túsz kiszabadult, az áldozatokról egyelőre ellentmondó jelentések érkeznek. Az AFP szerint legkevesebb 10 gyerek és felnőtt holttestét hozták ki az iskola épületéből. Orosz források ennél jóval több halálos áldozatról tudnak, mert a terroristák a menekülő gyerekekre is tüzet nyitottak.
Véget ért az iskolai túszdráma
Észak-Oszétiában az orosz biztonsági erők elfoglalták a terroristák által megszállt beszláni iskolát, valamennyi túsz kiszabadult, az áldozatokról egyelőre ellentmondó jelentések érkeznek. Az AFP szerint legkevesebb 10 gyerek és felnőtt holttestét hozták ki az iskola épületéből. Orosz források ennél jóval több halálos áldozatról tudnak, mert a terroristák a menekülő gyerekekre is tüzet nyitottak.
A különleges alakulatok fél 12 után ostromolták meg az épületet, azután, hogy a gyerekek egy csoportja kiszökött onnan, majd a terroristák is megpróbáltak kitörni. Az orosz katonák legkevesebb öt túszejtőt megöltek. A BBC jelentése szerint egy csoport fegyveres egy házban elbarikádozta magát. Az összecsapások után mintegy 250 sebesültet ápolnak kórházban az észak-oszétiai Beszlan városában.
A tűzharc kirobbanása előtt, a tárgyalásokon a terroristák beleegyeztek abba, hogy a hatóságok elszállítsák a holttesteket, amelyek az iskola elfoglalása óta a helyszínen hevertek Beszlán városában.
- A pontos eseményeket nehéz rekonstruálni. A túszejtők megengedték, hogy elvigyék azokat a halottakat, amelyek már harmadik napja fekszenek az udvaron. Amikor odamentek az egységek, hogy a megállapodásnak megfelelően elvigyék ezeket a halottakat, akkor néhány túsz megpróbált kitörni - tájékoztatott Nemes Gábor, a Magyar Rádió moszkvai tudósítója. Ez meg is történt, akkor ővelük - és ez érdekes momentum - kiszaladt, kitört az épületből néhány túszejtő terrorista is. Robbanás is hallatszott, és harcok indultak. Ez volt az a pont, amikor a belügyi egységek beavatkoztak. Tehát minden eddigi jel szerint nem történt összehangolt támadás, hanem egyszerűen egy olyan helyzet alakult ki, amikor valamit tenni kellett. Erre utal az is, hogy először nem az épületet támadták meg a belügyi szervek, hanem mintegy élőfalat húztak fel katonákból, akik védték és fedezték azokat a túszokat, akik ki tudtak törni. Most már folynak a harcok az épületen belül, és a kitört terroristákkal is, akik viszonylag könnyen el tudnak rejtőzni, mert hatalmas tömeg volt ott. Egy válsághelyzet állt elő, teljes zűrzavar uralkodik. Hogy civilek, katonák keverednek egymással, azt mutatja, hogy nem egy előkészített akcióról volt szó.
Valakik éjszaka aknavetőkkel is lőtték a környéket, mert támadástól tartottak. Közben a gyerekeikkel együtt kiengedett kismamák újságíróknak adott nyilatkozataiból drámai kép bontakozik ki a túszok helyzetéről. Ezek szerint - szemben a hivatalos adatokkal - nem háromszáz, hanem ezer, sőt talán ezerötszáz körül van az aláaknázott tornateremben összezsúfolt túszok száma. Az ablaküvegeket ki kellett törni, mert nem volt elég levegő.
Nagyon sok a halott, igaz nem gyerekek, mert két terroristanő - valóságos vérfürdőt rendezve maga körül - felrobbantotta magát az iskola folyosóján. A terroristák egyébként azzal fenyegették meg az elengedett anyákat, hogy bosszút állnak a túszokon, ha beszélnek arról, hogy mit láttak bent. Mindezt azonban hivatalosan nem erősítették meg. Viszont Rosal doktor gyerekorvos, aki tárgyalt a terroristákkal elmondta, hogy a túszejtők nem voltak hajlandók a felajánlott élelmiszert átvenni.
- Cinikus módon azt mondták nekem, hogy a túszok, köztük az elsős gyerekek is visszautasítják az ételt, és visszautasítják a mi gyógyszereinket - mondta Rosal.
Az orosz hatóságok korábban azt mondták, amíg esély van a megállapodásra, szó sem lehet semmilyen erőszakos megoldásról. Az Izvesztyija című lap pedig arról számolt be, hogy a belügyi szervek felkutatták a terroristák hozzátartozóit, akiken keresztül esetleg hatni lehet a túszszedőkre.
Közben minden orosz iskolában rendkívüli biztonsági intézkedéseket léptettek életbe, és a gyerekeket arra oktatják, hogy hogyan kell terrorcselekmény esetén viselkedni.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.