Az iraki foglyok megkínzása sokkal súlyosabb csapás az Egyesült Államokra, mint a szeptember 11-i terrortámadás volt, mivel nem a terroristák, hanem maguk az amerikaiak követték el – jelentette ki Giovanni Lajolo vatikáni külügyminiszter.
Vatikán: a kínzás súlyosabb csapás 9/11-nél
Az iraki foglyok megkínzása sokkal súlyosabb csapás az Egyesült Államokra, mint a szeptember 11-i terrortámadás volt, mivel nem a terroristák, hanem maguk az amerikaiak követték el – jelentette ki Giovanni Lajolo vatikáni külügyminiszter. Közben a római kormány egyik minisztere először fejezte ki kétségeit az olaszok iraki bevetésével kapcsolatban.
Lajolo érsek a La Repubblica liberális napilap szerdai számának nyilatkozva újólag az iraki háború befejezését sürgette, a hatalomátadás forgatókönyvének mielőbbi kitűzését. Úgy vélekedett, hogy az egyetlen járható út az ENSZ szerepvállalása és beavatkozása. Figyelmeztetett arra is, hogy az iraki tragikus események kiélezhetik az iszlám valláshoz fűződő kapcsolatokat is: a muszlimokban felerősödhet a Nyugat és a kereszténység iránti gyűlölet és ellenszenv.
Giovanni Lajolo szerint a börtönbotrány és a kínzások ügye még sürgetőbbé teszi a világszervezet iraki szerepvállalását, illetve arra kell, hogy késztesse Washingtont, hogy mielőbb adja át a hatalmat az irakiaknak. A Vatikán külügyminisztere szerint az iraki hatóságok élére mielőbb olyan irakit kell helyezni, „aki arabul és nem angolul szól az irakiakhoz”.
A Vatikán kezdettől fogva elutasította az iraki háborút, és Lajolo hangoztatta, hogy II. János Pál pápa elég világosan állást foglalt az ügyben. A dolgokat a nevükön kell nevezni: az erőszak az erőszak, a háború az háború – mondta Lajolo. Várhatóan e véleményének ad hangot ismét II. János Pál pápa, amikor alig három hét múlva, június 4-én a Vatikánban fogadja George Bush amerikai elnököt.
Olaszország az egyik leghűségesebb szövetségese az Egyesült Államoknak az iraki háborúban, 2700 itáliai katonával segíti a közel-keleti ország megszállását. Rocco Buttiglione, Európa-miniszter és a pápa egyik közeli tanácsadója az Il Temponak adott interjújában a minap először fogalmazott meg kételyeket a bevetéssel kapcsolatban. „Valóban, nincs problémám azzal, hogy kimondjam, lehet, hogy hiba volt” – fogalmazott a miniszter.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.