Várják még a Mikulást?

(A világhíres üdítőgyártó, a Coca-Cola immár közel százéves hagyománynak számító reklámjai nyomán oly mélyen rögzült az emberekben a piros ruhát viselő – karácsonykor ajándékot hozó – Télapó képe, hogy az emberiség egy része elfelejtette: a december 6-án ajándékot hozó Mikulás alapjául szolgáló Szent Miklós püspök alakját valaha másmilyen öltözetben ábrázolták, például zöldben vagy lilában.) Nem drága ajándékokra gondoltunk. A többség nem vágyhatott olyasmikre. Nem is kaptunk olyat. Csak némi déligyümölcsöt, földimogyorót és csokimikulást. És mégis, nemcsak egyszerűen meg voltunk elégedve az elképesztő piros színben pompázó, a sárgás lámpafényben káprázatosan csillogó, kibontáskor összetéveszthetetlenül jellegzetes csörgő hangot adó, természetes alapanyagú celofánból készült Mikulás-zacskók ehető tartalmával, hanem szívből tudtunk is ezeknek örülni. Mint egy kincset, úgy pucoltuk meg a mandarint és a földimogyorót, hogy parányi darabka se vesszen kárba a drága finomságokból, amelyeket tán egész évben akkor egyszer ettünk. Sok szülőnek ez is komoly kiadást jelentett. Mégsem panaszkodtak. Gyerekükért, családjuk boldogulásáért dolgoztak éjt nappallá téve. Kevéskével is elégedetten tértek nyugovóra. Más idők voltak.

Napjainkban divattá lett panaszkodni, hogy így rossz meg úgy rossz minden. Pedig az utcákat ellepő, vagyonokat érő járművek adta kerekes sereglet láttán ellentmondás látszik a folytonos panaszkodást illetően. A gyerekek ma olyan korba születnek, amikor minden „megterem” a boltokban. Ugyanakkor e termékek garmada sok gyereknek csak álom, hiszen egyre több család él szegénységben, vagy éppen most szegényedik el. A jólétben élők ellenben szüntelen árukavalkáddal szembesülnek a világhálón is, és csak úgy gondolnak rájuk, mint amiket, ha igénylik, pár kattintással az otthonukig hoz valaki. Azon szülők gyerekeinek, akiknek nem gond a vásárlás, semmi mást nem kell tennie, csak kérni, követelni, elvárni. Márpedig azok pazarolnak a legtöbbet, akiknek telik rá. Mert nekik minden nap mindenből friss kell, nem számít, hogy a naponta frissként vehető élelmiszer mekkora természetkárosítás árán kerül a boltokba. Ők élelmiszerekből is bőven vásárolnak felesleget, nem számít a pénz és a pazarlás. Az ünnepi időszakok sem kivételek. Ezt láthatjuk a szemeteskukákhoz sietők kezében, akik – világszerte – pékáruk, gyümölcsök és egyebek tonnáit dobják ki, nemritkán megkóstolatlanul. Annak a gyereknek, aki pazarló szülők mellett sosem szenved hiányt, és közben mégis mindig elégedetlen, mit adhat a Mikulás? És az a gyerek, aki ebben a nagyon demokratikus és szabad világban is szűkölködésben, minden nap éhesen, telente otthonában is fázva él, vajon mit kíván? Biztosan nem műanyag zacskóba rakott „majdnem csokiból” készült Mikulást. Más idők vannak.