Van remény

Zúg az ember feje, hirtelen annyi minden történik a szlovákiai magyarok körül. A többéves, egyre nyomasztóbb szélcsend után most itt a forgatag. Kiállt a PS a földelkobzások ellen, erre a kormánykoalíció fél év börtönbüntetéssel fenyegetőzve betiltotta a Beneš-dekrétumok kritikáját. Gubík László Michal Šimečkával tüntetett. A teljes magyarországi ellenzék a szlovákiai magyarokat szeretné védeni, és még Orbán Viktornak is meg-meg kell szólalnia, bár még erősen kerüli, hogy bármilyen kritikával sértse jó barátját, Robert Ficót.

Félelem és apátia

Egy évszázad tragédiái, elnyomása után sok szlovákiai magyarban az első érzés a félelem. Forog a szél, nehogy minket érjen! Ha olyat mondunk, amit sok szlovák hallani sem akar, akkor megint minket üthetnek meg érte.

Mennyire érthető! Az idősek megélték a háború utáni erőszakot. Nemhogy feloldása nem lett azoknak a tragédiáknak, szlovák bocsánatkérés helyett kaptak még az elmúlt évtizedek fiataljai is az erőszakból. Ki beszólás, ki ütés formájában, ki szlovák skin headektől, ki a vasúti jegyárus nénitől. Tömegek cipelik a kibeszéletlen traumák terhét, nagyszülőktől az unokákig.

Mások az apátiával küzdenek. Végignézték az elmúlt harmincöt év oly kevés eredményt hozó küzdelmeit, és arra jutottak, hogy ez reménytelen ügy. A szlovákok sose fognak engedni, a magyar politikusok se hisznek már benne, csak a megélhetésükért csinálják. Most azonban a belefáradtaknak sem könnyű, mert

ott a kérdés, hogy oké, szerintük jobb már nem lesz, de hagyhatják-e szó nélkül, hogy még rosszabb legyen?

Példátlan, hogy ma törvény tiltja Szlovákiában, hogy kimondjuk: a második világháború után ártatlan felvidéki magyarok százezreit hurcolták meg embertelen és védhetetlen módon. Ahogy Schwarzenberg cseh elnökjelölt mondta 2013-ban: ha ma tenné valaki azt, amit a csehszlovák állam tett 1945–1948-ban, akkor a Nemzetközi Büntetőbíróságon, Hágában kellene felelnie etnikai tisztogatásért, emberiségellenes bűneiért.

Igen, példátlanul elnyomó a Beneš-dekrétumok kritikáját fél év börtönnel büntető törvény, és mégis több remény van most a változásra, mint az elmúlt 35 évben bármikor.

A PS megtörte a hallgatást

Ott kezdődött a remény, hogy a Progresszív Szlovákia megtörte a hallgatását kisebbségi magyar ügyekben, és végre-valahára kiállt a szlovákiai magyarok diszkriminációja ellen. Ha valakik a génjeikben hordozzák a kisebbségvédelmet, akkor felszólalhattak volna már sok évvel ezelőtt is, de bölcs az a magyar mondás, hogy jobb későn, mint soha.

Akármennyire óvatos is a Progresszív Szlovákia november 20-ai komáromi nyilatkozata, az példátlan a szlovákiai demokrácia történetében, hogy a vezető szlovák ellenzéki párt, a következő választások nagy esélyese kiáll, és azt mondja, hogy a szlovákiai magyarok egy sor régi kérése, követelése a földelkobzások leállításától a nyelvhasználati lehetőségek bővítésén keresztül, Dél-Szlovákia gazdaságfejlesztésén át a második világháború utáni magyar üldözéssel való szembenézésig jogos és támogatandó.

Óvatos volt a PS nyilatkozata. Amit kértek a kormánytól, az még messze elmarad attól, ami a Szlovákián belüli szlovák–magyar egyenlőséget jelentené, és messze van a nyugati, észak- és dél-európai jó példáktól. De a nyitás a magyarok felé egyértelmű és örvendetes.

Annál is inkább, mert kitartott emellett a PS összes politikusa (még Korčok is), a kormány agresszív támadásai ellenében is. Sőt Martin Dubéci, Szlovákia parlamentjének PS-es alelnöke, az ország harmadik közjogi méltósága aláírta Fiala-Butora János, Orosz Örs és Stubendek Attila petícióját, ami javaslataiban túlmutat a PS komáromi nyilatkozatán.

Gubík és a Magyar Szövetség

A remény a Magyar Szövetségnek hála nőtt tovább. A történelmi pillanatban Gubík László, igaz vezetőhöz méltó módon elfogadta a magyarok felé kinyújtott kezet, bármekkora is a különbség az ő keresztény, jobboldali értékrendje és a liberális PS között. A támadásokkal és a példátlanul elnyomó Lex Benešsel szemben pedig határozottan felemelte a hangját akkor is, ha ez konfliktust jelent az ő fideszes barátainak a szlovák szövetségeseivel, Robert Ficóval, a Smerrel, a Hlasszal és a szlovák szélsőjobbal.

Gubík László helytállása nem előzmény nélküli. Az elmúlt másfél évben sokat változott a Szövetség politikája. Míg az előző elnök politikájáról ordított a tartalmatlan üresség, az új vezetés visszatért a szlovákiai magyar élet tartalmi kérdéseihez, pl. a magyarlakta régió gazdasági helyzetének, a kisebbségi jogoknak, a szlovákiai magyar családok jólétének kérdéseihez. Megszűnt a liberálisok üldözése, a bajkeverő ügynököt kizárta a párt.

Van rá remény, hogy téli álmából felébred, lomha tempóján túllép a szlovákiai magyar politika, felveszi az országos politika sebességét, és tud élni a helyzet adta egyedülálló lehetőséggel, hogy visszanyerje sok tízezer választó bizalmát abban, hogy hisz a változásban, dolgozik érte, és el is ér eredményeket. 2027-től, a PS-szel kormányon érhet el a Szövetség az elmúlt három évtizeden túlmutató eredményeket.

A remény innen még tovább nőhet. Tehet érte az alkotmánybíróság, megsemmisítve a Lex Beneš törvényt. Tehet érte az Európai Bizottság, ha hűen feladatához kiáll az emberi jogok lábbal tiprása ellen. Tehet érte a Tisza Párt, ha az Európai Unió legbefolyásosabb politikai családjában, a Néppártban felszólal az emberi jogok védelmében, és leállítja Magyar Péter felelőtlen hangulatkeltését.

Végül tehetsz érte te is, tehet érte Ön is, aki most ezt a cikket végigolvasta, hogy nőjön a remény. Aláírhatja Fialáék petícióját, ott lehet a január 30-ai tüntetésen Pozsony főterén, támogathatja pénzben vagy lélekben a tiltakozásokat. Hihet egy kicsit erősebben abban, hogy nem kell félnünk, és hogy lehet nekünk, magyaroknak jobb életünk Szlovákiában.