2003. május 3-án a Vladimír Mečiar autoritatív módszerei elleni tiltakozásként 11 képviselő kilépésével megalakult a Népi Unió.
Van is, nincs is Népi Unió
A Vojtech Tkáč alapította párt programja már a kezdetek kezdetén meglehetősen vegyes vonásokkal bírt. A meghatározhatatlan orientáltságú HZDS-ből egy vegyes társaság lépett ki, beleértve egy csapatnyi, menedzserhajlamú vállalkozót, vagy a merőben más irányultságú, talonból előhúzott Keltošovát. Ahogy az egy magára valamit is adó párt esetében illik, az alapító okiratban szó esett a kereszténységről, a nemzetállamok Európájáról, a régiók Szlovákiájáról és az aktuális problémákról, a régi-új vezetőgárda ugyanakkor totálisan hiteltelenné tette a Népi Uniót a potenciális választók előtt.
A pártnak kezdetben 11 parlamenti képviselője (névleg a „független” képviselők klubjában), valamint csekély, két százalékot is alig meghaladó támogatottsága volt a politikai színtéren. Az idők folyamán mindkét mutató csökkent. Részben ennek kiküszöbölésére alakult ki szoros kapcsolat a Népi Unió, valamint testvérpártja, a rossz időben önállósult Demokráciáért Mozgalom (HZD) között. A párt profilját a kezdeti időszakban ráadásul korántsem a programpontokban foglaltak határozták meg, hanem a kóros Mečiar-ellenesség, amely rányomta bélyegét az ellenzéki politizálás hatásfokára is. Egyebek között a második legnagyobb ellenzéki párt renitens magatartása miatt kerülhetett sor a múlt évi költségvetés elfogadására. A következő hónapok a koalíció reformtervezetei elleni küzdelem jegyében teltek a párt háza táján.
A belső problémák elsőként a sikertelen európai uniós választásokkal kapcsolatban kerültek a nyilvánosság elé. A vita jellemző módon a párton belüli két, meglehetősen eltérő világnézetű csoport között bontakozott ki. Vojtech Tkáč és Oľga Keltošová ideológiai alapú politizálása nagyban különbözött a Rudolf Žiak köré csoportosuló nagyvállalkozók pragmatikus hozzáállásától. Ennek fényében nem meglepő, hogy a választásokat a párt elbukta, a HZD-vel kötött koalíció ellenére.
A régi gárdára további komoly csapást mért a parlamenti frakció minden egységet nélkülöző álláspontja a koalíció reformtörvényeinek kérdésében. Tiltakozásul Tkáč és Keltošová is lemondott a pártban betöltött funkciójáról. A fejetlen állapotokra jellemző, hogy új elnököt csak szeptember végén sikerült találni – majd most szombaton megválasztani – a rossz emlékű Gustáv Krajči személyében.
Jelen pillanatban kérdéses, egyesül-e a Népi Unió a HZD-vel (sokat egyik párt sem nyerne az üzleten), vagy egyszerűen feloszlatja magát. A kormány szempontjából azonban korántsem mindegy, mennyire lesz befolyásolható Žiak csoportja a kulcsfontosságú törvények elfogadása idején. Paradox módon a független képviselők szavazatának még soha nem volt ekkora súlya, mint a jelenlegi időszakban. A kormányfő szemében ráadásul sokkal kívánatosabb partnernek számítanak Žiakék, mint Martináková Szabad Fóruma. Nem jutott még nyilvánosságra, milyen feltételeket szab ez a csoport a költségvetés és a további reformtörvények támogatásához. Az eddigi lépéseik alapján annak a „veszélye” nem fenyeget, hogy a képviselők az alsóbb szociális rétegek érdekében lobbiznak majd Dzurindánál.
A szerző politológia szakos egyetemi hallgató
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.