Valami nincs sehol

A méltatlanul elfeledett, talán még baloldalinak is kikiáltott Váci Mihály versére emlékeztető cím alatt ne depressziót sejtsen az olvasó. Csupán hangulatjelentést arról, kinek hogyan nehéz a lét. Nézzük csak egy dolgozó napját! Reggel futva indul, késéstől való félelmét az is erősíti, ma már nincs bocsánat (na ez meg egy

J. A.-verssor). Ha nem ér be időre, akkor a fekete seriffnek öltözött fegyveres tán be sem engedi munkahelyére. Bár olyat is hallottam a múltkoriban, hogy a mit sem sejtő, munkáját jól végző, idejében érkező, rendszergazdaként dolgozó fiatal egy nap azt vette észre reggel a táblán, a gyár előtt, hogy nincs rá szükség. Csak a helyére, ahová valakinek valakije kerül majd. Indoklás nincs, időpont-egyeztetés után bemehet még személyes tárgyaiért, aztán szervusz, fel is út, le is út. Szóval, késni nem érdemes! Hibázni se, mert azt megfizettetik. Pofázni se, mert az soha nem érte meg. Véleményt mondani még lehet, de óvatosan.

Úgy kell beadni, mintha a főnök ötlete lenne, és így bár pénz nincs belőle, de talán a munka jobban megy majd. Megy hát a napi nyüzsgés, kinek milyen tempóban, kisebb-nagyobb sikerekkel vagy kudarcokkal, de ezen a vidéken egy mindig az ember belsejében uralkodó, megmagyarázhatatlanul kellemetlen érzéssel, a bizonytalansággal. Mert ahogy mondják, a temető tele van csupa nélkülözhetetlen emberrel.

Magyarán, senki sem pótolhatatlan, de ha még ezt nagyon sugallják is neki, akkor még idegesebb, kapkodóbb lesz. Aki pedig kapkod, hibát vét, s máris repül. No nem Thaiföldre, csak az utcára. Onnantól pedig kezdheti a munkanélküliek érdekes életét. Akik reggel felkelnek, és nem tudják, most hová. Hivatalba menni kell, szociális foglalkoztatási program fut, de valahogy olyan szürke minden. Mert nincs semmi előbbre lendítő, reménységet keltő jóérzés, hogy majdcsak megjavul ez. Mert nem javul. Olyanok ezek a mostani javuló foglalkoztatottságot jelző statisztikák itt, Gömörben, mint Csernobil idején a hivatalos jelentés a sugárzás állapotáról. Nagymértékben csökken az alacsony értékű szennye-ződés.

Orrunknál fogva vezetnek minket a makroökonómiai mutatók? Jól megy a szekér, de akkor mi hol vagyunk? Rajta, előtte, alatta? Valami nincs sehol! Mi, itt élők már talán a térképen sem, amelyet olyan valakik rajzolgatnak, akiket az itt élők is választottak. A miértre ne tőlem várják a választ!