A tv2.hu információi szerint Vágó István évi 48 millió forintért a köztévéhez szerződik. Az összeg - amely a kereskedelmi csatornáknál is nagynak számít - vélhetőleg azért ekkora, mert évi 50 millió felett kuratóriumi hozzájárulás szükséges.
Vágó István 48 millióért megy a köztévébe!
A tv2.hu információi szerint Vágó István évi 48 millió forintért a köztévéhez szerződik. Az összeg - amely a kereskedelmi csatornáknál is nagynak számít - vélhetőleg azért ekkora, mert évi 50 millió felett kuratóriumi hozzájárulás szükséges. A szerződést információink szerint 2+1 évre kötik - és a napokban írják alá.
Telefonon értük utol Vágó Istvánt, aki sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta információinkat. Közölte: az ügyben nem kívánt nyilatkozni.
Szerkesztőségünk úgy tudja, a korábban a tv2-nél, majd az RTL-nél dolgozó népszerű tévés egy naponta megjelenő kvízshow-val fog jelentkezni.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.