Az 1918-19-ban világszerte ötvenmillió halálos áldozatot követelő gyilkos spanyolnátha génjeit állította elő egy kutatócsoport azzal a céllal, hogy megértse, miért volt olyan pusztító a kórokozó.
Újra pusztíthat a spanyolnátha
Az 1918-19-ban világszerte ötvenmillió halálos áldozatot követelő gyilkos spanyolnátha génjeit állította elő egy kutatócsoport azzal a céllal, hogy megértse, miért volt olyan pusztító a kórokozó. A kutatók az elemzések alapján úgy találták, hogy a gyilkos nátha egy nap visszatérhet, és újra hatalmas pusztítást végezhet a Földön, ugyanis az 1918 után született személyek közül senki sem immunis a kórokozóra.
Yoshihiro Kawaoka, a madisoni Wisconsin egyetem professzora és kollégái az 1918-as vírus nyolc génje közül ötöt hoztak létre újra, az állandóan fagyott altalajban eltemetett áldozatok holttestéből származó genetikai minták alapján, írja a New Scientist.
A kutatócsoport a spanyolnátha haemagglutinin (H) és neuraminidase (N) nevű fehérjéit rekonstruálta, laboratóriumi körülmények között. A kikísérletezett H és N fehérjéket jelenleg létező influenza-kórokozókba oltották, majd azt tapasztalták, hogy a H fehérje határozottan növeli a jelenlegi vírusok fertőző erejét.
Egérgyilkos
Kawaoka és csoportja olyan emberi influenzavírusba oltotta az 1918-as vírus H fehérjéjét, amely eredeti állapotában nem volt hatással az egerekre, de a H fehérjével kiegészítve halálos rágcsáló-kórokozóvá vált.
A kísérlet igazolta, hogy az újonnan létrehozott fehérjével megerősített emberi vírusok képesek teljesen megfertőzni a tüdőt, és olyan gyulladásos és vérzéses tüneteket idéztek elő, mint amit a huszadik század kezdetén kialakult járványban tapasztaltak.
Senki sem védett
A kutatócsoport tanulmányában arra is figyelmeztette a közvéleményt, hogy a H-hoz hasonló fehérje bizonyos vadmadarakban is megtalálható. Amennyiben ez a kórokozó az embereket is megtámadná, Kawaoka és csoportja szerint kevés védelmi lehetőség állna az emberi faj rendelkezésére.
Azok az emberek, akik túlélték az 1918-19-es járványt, rendelkeznek azokkal az antitestekkel, amelyek hatástalanítják az újra létrehozott H fehérje gyilkos hatását, azonban a jelenleg létező influenza-vírusok ellen - amelyek tartalmazhatnak hasonló fehérjéket - tulajdonképpen senki sem védett
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.