A euró bevezetése körüli bizonytalanság, illetve a pénzügyi tárca és az MNB között érezhető feszültség megint jelentősen gyengítette a hazai fizetőeszközt
Újabb forintpánik a láthatáron!
Néhány óra alatt 266 forint fölé került az euró jegyzése a bankközi devizapiacon, este nyolc óra körül 266,5 forintot is elkértek egy euróért. Ezen a szinten utoljára december közepén kereskedtek a hazai fizetőeszközzel.
A nap folyamán 262-263 forint/euro árfolyamon folyt a kereskedés, ekkor még nyoma sem volt az ideges kereskedésnek. A hirtelen árfolyamgyengülés azután következett be, hogy a délután folyamán a hazai kereskedők elhagyták a terepet, így szűk likvidítás mellett is nagymértékben lehetett gyengíteni a forintot. A kereskedők szerint elsősorban a londoni befektetők szabadultak a forinttól.
A tv2.hu által megkérdezett szakértők szerint pénteken délelőtt tovább eshet a forint árfolyama, akár elérheti a 270 forint/euro szintet is.
A nagymértékű árfolyamesés egyik oka az euró bevezetésének időpontja körüli bizonytalanság.
Tegnap a leendő pénzügyminiszter, Draskovics Tibor úgy nyilatkozott, hogy eleget tesz a kormányfő felkérésének és áttekinti a 2008-ra tervezett eurózóna-csatlakozás menetrendjét, mert annak időpontjánál fontosabb, hogy rendezett körülmények között menjen végbe a csatlakozás.
Adamecz Péter, a jegybank alelnöke ugyanakkor megerősítette, hogy az MNB a lehető leggyorsabb eurózóna csatlakozást szorgalmazza, de a kormányon múlik a pontos időpont meghatározása. Adamecz Péter, a Reutersnek adott nyilatkozatában elmondta, hogy bízik a jó együttműködésben az új pénzügyminiszter és a jegybank között, ám piaci szereplők szerint máris érezhető a feszültség a leendő miniszter és a jegybank között, ami szintén oka lehet a forint hektikus mozgásának.
Draskovics első nyilatkozatában leszögezte, mihamarabbi kamatcsökkentést tart szükségesnek, az MNB alelnöke viszont úgy véli, a kamatszint csökkentésére akkor van mód, ha mérséklődik az infláció.
Adamecz közölte azt is, hogy a jegybank továbbra is tartja inflációs célját, amely szerint 2005 végére négy százalék alá kell csökkenjen a fogyasztói árak növekedési üteme.
Békesi László szerint az eurózónához való 2008-as csatlakozás meghirdetése elhamarkodott volt.
Ezt az időpontot Medgyessy Péter, László Csabával és Járai Zsigmonddal együtt fél évvel ezelőtt jelentette be.
Békesi a reális időpontnak 2009-et vagy 2010-et tartja. A Horn kormány pénzügyminisztere szerint gazdasági fordulatra, annak következetes végrehajtásra és hiteles személyekre van szükség.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.