Amikor Prokop Diviš cseh feltaláló szülőháza udvarán felszerelte az első villámhárítót, nagyon száraz év volt, a falubeliek exisztenciája forgott kockán. Jöttek is a jó parasztok, és a sátán oszlopát, amely a villámokkal együtt a termést is elhajtotta, ledöntötték.
Tudat- és maghasadás
Amikor Prokop Diviš cseh feltaláló szülőháza udvarán felszerelte az első villámhárítót, nagyon száraz év volt, a falubeliek exisztenciája forgott kockán. Jöttek is a jó parasztok, és a sátán oszlopát, amely a villámokkal együtt a termést is elhajtotta, ledöntötték. A szlovákiai atomlobbi képviselői feltehetően úgy tekintenek a nukleáris energiától ódzkodó polgárokra, mint ahogyan Diviš tekinthetett a villámhárítót ledöntő parasztokra. Pedig az analógia nem helytálló, a villámhárító egy darab vas, amelyről kiderült, semmilyen hatással nincs a felhőkre. Az atomenergia felhasználásának következményeiről viszont sok mindent nem tudunk még. Szlovákia, e pici kis ország már most jelentős atombázissal rendelkezik. Anélkül, hogy saját radioaktív forrásai lennének, anélkül, hogy az energiaipar mögött egy hatalmas ország gazdasági teljesítménye legyen, s anélkül, hogy valaki sejtené, mi lesz a kifáradt fűtőelemekkel, mint radioaktív hulladékkal. Egyelőre csak tároljuk. Meddig? Mennyit? Ki tudja... Rusko szerint értelmetlen bezárni a V–1-es és a V–2-es blokkot Jaslovské Bohunicében, és fölépíttetné még a mohi erőmű hármas és négyes blokkját is. Miközben azon morfondírozunk, helyes-e, hogy közbeszerzéseink 62 százalékát a nem nyilvános tárgyalás módszerével hajtják végre (amit inkább kivételnek szánt a jogalkotó), nem is tudatosítjuk, hogy Mohi 1 és 2 felépítése csak háromszor annyiba került, mint ahogyan tervezték. Nem emlékszünk arra, hogy a nem nyilvánosan beszerzett (kormányhivatalból kézi irányítással szerelt) biztonsági rendszer miatt az Európai Fejlesztési és Beruházási Bank nem adott hitelt Mečiaréknak, emiatt viszont Kozlík pénzügymniszter csak gyorslejáratú hitelt tudott szerezni az oroszoktól. A hitel átütemezett törlesztését még mindig nyögjük. Nem emlékszünk arra sem, hogy a villamos művek 2001-re nagyjából 70 milliárdos mínuszt termelt a cash-flowban, s ez azért szép összeg. Nem emlékszünk arra sem, mekkora felárakkal dolgoztak nagyberuházásokon főleg hazai vállalataink, megtömve a klientúrákhoz tartozó menedzserek zsebét, és biztosítva egy látványos mesterséges foglalkoztatást. Arra sem bírunk visszaemlékezni, hogy a kormány 2000-ben lehetővé tette Mohi felépítését, ha lesz rá magánberuházó. A Rusko szerint kivételesen előnyös akcióra azóta nem akadt érdeklődő. Nem úgy lesz ez, hogy a beruházás csak akkor érdekes, ha az adófizetők pénzével támogatjuk meg kissé? A szlovák média csupa olyan emberek nyilatkozatait közli, akik feltehetően a maghasadásról utoljára a gimnáziumban hallottak, de nem álltak egyesre fizikából. Felelős politikai elitünk válaszokat azonban nem ad, nagyberuházásba kényszerítené az országot, és olimposzi magaslatokról fütyül arra, hogy valaki esetleg joggal fél, a másik része meg hallgat. Vagy az atomenergia olyan, mint a hazaárulás? Hiszen Biľak mondta 1995-ben, hogy a hazaárulás ténye csak a dátumtól függ... Nos, úgy látszik, a nukleáris koncepció is. Hiszen a polgár majd megfizeti.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.