Trump eladná a világot, ha lehetne

Most ezt látjuk lejátszódni Grönland körül, Venezuelában, a Panama-csatornánál, és szépen nő ez a lista. Védelempolitikai szempontból az racionális, hogy megszerezze a kínai befolyás teljes meggyökeresedése előtt a befolyást a stratégiailag fontos földrajzi pontok felett. Ez volt mindig is az amerikai vonal. Az a különbség, hogy ezeket a szövetségesekkel együtt vitte Washington 1945 óta.

A munkamegosztás egy nehéz műfaj, mindig lesznek viták, de még mindig sokkal egyszerűbb – és olcsóbb! – megosztva dolgozni ezen egy Föld bolygó méretű feladvány esetén, mint egyedül nekimenni.

Az ingatlanos mentalitás még egy dolgot kihagy a számításból. Nem véletlen, hogy a használtautó- és az ingatlankereskedelem volt a közgazdaságtanban a nem tökéletes információkkal rendelkező piaci tranzakciók mintája. Más szóval: itt az eladó gyakran előnyben van, hiszen ismeri az autó vagy a lakás hibáit, de ha egyszer túlad rajta, és ügyes volt a jogásza a szerződéssel, akkor már nehéz lesz a panaszt érvényesíteni. Ez pedig azért lehetséges, mert kevés eséllyel fog kétszer ugyanannak értékesíteni.

Az óriási különbség az ingatlanügynök és a geopolitikai szereplő közt az, hogy utóbbi ugyanazokkal az „ügyfelekkel” fog évtizedeken át tárgyalni és egyezkedni. Tehát nem arról van szó, hogy Trump elveszi Grönlandot, és minden megy tovább, kötött egy ügyes üzletet, Európának pedig a szeme se rebben. Sokkal inkább az történik az ilyen esetekben a nemzetközi kapcsolatokban, hogy a bizalom elillan, és a szereplők egyre kevesebb információt fognak megosztani egymással, ami ugye a gyakorlatban egy nyugati szövetségesi rendszer végét jelentheti.

Ezt úgy is szokták mondani játékelméleti szókészlettel, hogy az ismételt játszmákban a csalás, a másik átverése vagy kényszerítése hosszú távú hatással jár, hiszen a tárgyalófelek megtanulják, hogy ki hogyan lép. Kiismerik, kiben bízhatnak, és ki erőszakos. Ezek a keretrendszerek, az ún. iterált (vagy ismételt) játszmák azok, amelyeket Trump, úgy tűnik, nem nagyon fogad el.

Sem a külpolitikában nem látja, hogy nem rúghat egyik nap a NATO-ba, másnap dicséri, hogy harmadnap megint belerúgjon. Macronnal ebédel az Eiffel-toronyban, majd beszól Párizsnak, most éppen a francia konyakot vámolná, holnap pedig biztosan újra legjobb barik lesznek egy fotó erejéig valahol Davosban. Ez viszont csak a felszínen működik, a mélyben óriási károk keletkeznek. Ugyanígy: élelmiszer- és gyógyszerárakkal kampányolt, nyilván ezek nem változtak meg egy csapásra, ma pedig a demokraták hasonló dolgait azzal söpri le az asztalról, hogy „hoax”, vagyis kitaláció.

A nemzetközi kapcsolatok világában a Nyugat volt az egyetlen régió, ahol nemzetállamok képesek voltak egymás közt intézményi (!) bizalmat építeni. Tehát mindegy volt, hogy ki vezette épp az adott kormányt vagy külügyminisztériumot, mégis működött a szövetségesi információ- és erőforrás-megosztás, az összes hibájával együtt. Immár nemcsak intézmények hullanak el, hanem a személyközi bizalom is elpárolog mindjárt.

Egy korszak ér véget a transzatlanti szinten Trumppal.