Vége. Stohl Buci és Tünde a sok összeveszés és kibékülés után végleg szakított. Azt talán senki sem sejtette, hogy Tündének ezalatt mással is volt viszonya.
Titkos szerelme gyűrűt vett Tündének
Vége. Stohl Buci és Tünde a sok összeveszés és kibékülés után végleg szakított. Azt talán senki sem sejtette, hogy Tündének ezalatt mással is volt viszonya.
Molnár Tünde Stohl András önző viselkedésével magyarázta azt, hogy kapcsolatuk zátonyra futott. Arról viszont nem nyilatkozott, mi volt közte és csapattársa Vili között. Csapattársaik azonban nem voltak ennyire hallgatagok és egyértelművé tették azt, amit sokan csak sejtettek. Vili és Tünde nem közömbösek egymásnak.
Bár Tünde sokáig azt vallotta, hogy még mindig Stohl Andrásba szerelmes, a jelek szerint vili akkor már képben volt. A férfi, akinek a vörös démon teljesen elcsavarta a fejét, közös csapatban készült a malajziai versenyre, melyet Tünde időközben lemondott talán hogy elkerülje a szóbeszédet róla és csapattársáról. Vili, barátairól megfeledkezve szintén visszamondta a részvételt a versenyen.
Hogy valóban van köztük valami, azt az is mutatja, hogy a cserbenhagyott csapattársak elmondása szerint többször látták őket csókolózni, sőt Vili még gyűrűt is vett Tündének, amit egy ideig hordott is a lány. Az utolsó megbeszélésre pedig Vili kocsijával érkezett a vörös szépség. (Mai nap alapján ma.hu)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.