Csehországban e hét elején az alapellátó orvosok, a fogászok és a patikusok egy órán keresztül szüneteltették a rendelést és a gyógyszerkiadást. Tiltakozásul amiatt, hogy az állam és az egészségbiztosítók, előnyben részesítve a kórházi ellátást, kéthavi késéssel térítik számláikat.
Tanulnak egymástól
Az érintettek, vagyis a lakosság túlnyomó többsége – a kezdődő náthalázjárvány ellenére – többnyire megértéssel fogadta a fehérköpenyesek tiltakozását, mondván, miért tűrnék szótlanul az igazságtalan pénzelosztást? Érdekes volt látni, hogy a cseh tárcavezető aszszony személyesen nem nyilatkozott a történtekről, majd jelentős késéssel sajtóközleményben jelentette be, megérti a fehérköpenyeseket, és egy hónap múlva új elszámolási rendelet lát napvilágot.
Mintha csak a hazai egészségügyi minisztert hallanánk – jegyezték meg orvos és gyógyszerész ismerőseim. Nem tagadták, helyeslik cseh kollégáik megmozdulását, majd bevallották, ők boldogan cserélnének velük, hiszen a legnagyobb hazai biztosító jóvoltából továbbra is hat-kilenc hónapos késéssel kapják meg pénzüket. Annak ellenére, hogy az egészségügyi miniszter által szorgalmazott Veriteľ Rt. már milliárdokat adott kölcsön az Általános Egészségbiztosítónak. Annak ellenére, hogy kevesebb beteg gyógyul a kórházakban, sőt intézetek, osztályok szűnnek meg, hogy a rászorulók egyre inkább térítésmentes gyógyszert kérnek orvosuktól, hiszen megterhelő a vényért kért húsz korona is. Egyre kevesebben bíznak abban, hogy a februárban esedékes újabb gyógyszer-kategorizáció valóban csökkenteni fogja a krónikus betegségben szenvedők kiadásait.
Egyre többen tartanak attól, hogy Szlovákiában is megtörténhet az, ami a minap óriási felháborodást váltott ki Magyarországon. Ott is új jegyzékbe foglalták a közgyógyászati (vagyis térítésmentes) ellátásba tartozó orvosságokat, és minő véletlen, a koleszterinszintet csökkentő gyógyszerek sokaságából csak egyetlen egy került a listára. A minisztériumi illetékesek a felháborodott gyógyszercégek tiltakozása nyomán ugyan beismerték tévedésüket és egy hónapon belül a jegyzék kiegészítését ígérik, ám ez nem orvosolja a többi gyártó tetemes, többmilliós anyagi veszteségét. A tévedés egyedüli nyertese a listás, térítésmentes gyógyszert gyártó cég és egyesek szerint az(ok) is, aki(k) összeállították a jegyzéket.
Jól gondolja a tisztelt olvasó, hogy idehaza sem kizárt az ilyesmi, bár tájainkon kifinomultabb módszerek használatosak. Általában a gyógyszerárak szabják meg, mely gyógyszer melyik csoportba kerül.
A döntést egy bizottság hozza, de az talány, milyen szabályok alapján.
Mindenki tudja, hogy fennáll a korrupció gyanúja, de egyszerűbb hallgatni. Az illetékes minisztereknek is.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.