NEWSWEEK
Megelőző csapásokat szimuláltak az amerikai titkosszolgálatok iráni nukleáris létesítmények ellen, de arra a következtetésre jutottak, hogy nem oldanák meg a teheráni atomprogram okozta válságot.
TALLÓZÓ
Megelőző csapásokat szimuláltak az amerikai titkosszolgálatok iráni nukleáris létesítmények ellen, de arra a következtetésre jutottak, hogy nem oldanák meg a teheráni atomprogram okozta válságot. Az amerikai légierő egyik névtelenséget kérő tisztségviselője a háborús szimulációs gyakorlatot követően úgy nyilatkozott, hogy az „a konfliktus fokozódásának kiküszöbölését nem tette lehetővé”. A szimulált támadásokat a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) és a Védelmi Hírszerző Ügynökség (DIA) hajtotta végre, a két titkosszolgálat elemezte a lehetséges eredményeket is. A Newsweek hozzáteszi, hogy a George Bush amerikai elnök vezette államgépezet héjái az iráni „rendszerváltás” politikája mellett kardoskodnak, beleértve – ha szükséges – a titkosszolgálati műveleteket is. A romló iraki helyzet miatt azonban Bush kabinetjében és a legmagasabb katonai körökben senki sem vállalja egy ilyen irányvonal kockázatát.
THE INDEPENDENT
A stagnáló gazdaság és a munkalehetőség hiánya táplálja a bizonytalanságot a terrorizmus szaggatta Irakban – írja Ijád Allávi ideiglenes iraki miniszterelnök a brit lapban. Allávi sürgeti, hogy a nemzetközi közösség teljesítse segélyígéreteit, és Irak adósságát engedjék el, különben nem lehet újraindítani a gazdaságot. „A gazdasági és a biztonsági helyzet szorosan összefügg: béke és biztonság nélkül nem lesz fenntartható újjáépítés, miközben az állástalanság és a gazdasági lehetőségek hiánya táplálja a zűrzavart és a bizonytalanságot. Irak adóssága jelenleg a legnagyobb a világon a GDP-hez vagy az exporthoz viszonyítva” – emlékeztet a kormányfő. Az iraki adósságról szóló nemzetközi tárgyalások jelenleg zsákutcában vannak, mert a hitelezők nem tudnak megegyezni, mennyit lehetne vagy kellene elengedni a 120 milliárd dollárra becsült összegből.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.