Egy francia bíróság 10 személyt ítélt el négy kiskorú testvér elleni szexuális erőszak miatt.
Szülők és szomszédok erőszakolták meg a gyerekeket
Egy francia bíróság 10 személyt ítélt el négy kiskorú testvér elleni szexuális erőszak miatt.
A belga Marc Dutroux ügyénél nemzetközileg kevesebb figyelmet kapó franciaországi per a gyermekek szüleinek, a szomszéd házaspárnak és hat további személynek az elítélésével zárult.
Az észak-francia Saint-Omer város bírósága tárgyalta két hónapon keresztül az ügyet, amelynek központjában a Outreauban élő Myriam Delay-Badaoui volt.
Az ítélet szerint az asszony volt az 1995. és 2000. között tartó pedofil visszaélések "szervezője" - amelynek áldozatai a nő gyermekei voltak.
Dealy-Badaoui 15 év börtönbüntetést kapott, férje és az erőszakban részt vevő szomszéd házaspár szintén súlyos büntetést kaptak.
A nő a per során további 13 személyről vallotta azt, hogy részt vettek a gyermekek megrontásában, bár később vallomását visszavonta.
Ennek ellenére a bíróság a vádlottak közül további hat személyt bűnösnek talált nemi erkölcs elleni bűncselekményben.
Az ítélet két nappal azután született, hogy a belga rendőrség bejelentette, az őrizetükben lévő 62 éves Michel Fourniret francia állampolgár bevallotta hat fiatalkorú lány megerőszakolását és megölését.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.