Szlovákia a diktatúra küszöbén

Fico nem titkolja csodálatát az olyan országok iránt, mint Oroszország, Kína, Vietnám vagy épp Üzbegisztán. Nyíltan beszél arról, hogy ezek a rendszerek „hatékonyabbak”, mint a nyugati demokráciák. Csakhogy amit ő „hatékonyságnak” nevez, az valójában elnyomás.

Üzbegisztánban nem létezik valódi ellenzék. A sajtó a hatalom szócsöve. Az állampolgár nem kérdezhet, nem vitatkozhat, nem kritizálhat. Egy rosszul megfogalmazott mondat, Facebook-komment elég lehet ahhoz, hogy az embert letartóztassák, bebörtönözzék. Ott már nincs olyan, hogy „saját vélemény”. Csak az van, amit a hatalom engedélyez.

Robert Fico pedig épp ezt a modellt akarja meghonosítani Szlovákiában. A kérdés az: az emberek tényleg ilyen országban szeretnének élni? Itt nem arról van szó, hogy valaki baloldali vagy jobboldali érzelmű, liberális vagy konzervatív értekrendet vall, hogy ki kire szavazott. Ez annál már sokkal több. Ez arról szól, hogy lesz-e még Szlovákiában független újságírás, működő ellenzék, szabad választás, nyilvános vita és jogállam.

Mert ezek mind eltűnhetnek. Nem egy csapásra, hanem fokozatosan. Éppen úgy, ahogy Oroszországban történt. Éppen úgy, ahogy Üzbegisztánban látjuk. Ez a folyamat nálunk is elindult. Az igazságszolgáltatás gyengítése, a független sajtó elleni támadások, a civil szervezetek megbélyegzése, az ellenvélemény démonizálása – mind ugyanannak a forgatókönyvnek a részei.

Teljesen abszurd és egyben félelmetes, hogy egyesek hajlandóak lennének elfelejteni a 35 éve kivívott szabadságot és újra egy elnyomó rendszer alá sorolni magukat – egy olyan rendszerbe, ahol az emberi élet és szabadság csak addig számít, amíg engedelmeskedünk és bólogatunk.

Nem lehet elégszer elmondani: a véleménynyilvánítás szabadsága, a demokrácia értékei, az emberi méltóság és jogbiztonság nem magától értetődő dolgok. Ezekért nap mint nap ki kell állni – főleg akkor, amikor a hatalom nyíltan más irányba indul.

Üzbegisztán nem lehet cél. Üzbegisztán egy súlyos figyelmeztetés. Egy tükör. És ha most nem tekintünk bele, ha nem vesszük észre, merre viszi Fico Szlovákiát, akkor előbb-utóbb ugyanez a rendszer épül fel itt is. Csak akkor már nem lesz visszaút.

Még lehet választani. Még lehet nemet mondani. De ez az utolsó előtti pillanat. Ha most nem áll meg ez az irány, akkor a következő generáció nem azt kérdezi majd, ki engedte ezt meg – hanem azt, ki volt, aki szólt. És hányan voltak, akik hallgattak.

Szlovákia nem lehet az orosz modell európai hídfőállása. És nem válhat a csend diktatúrájává.

Az ország jövője most dől el – nem választásokon, hanem döntésekben. Mert ez már nem csak politika. Ez szabadság – vagy annak elvesztése.