Szintet lépett és stratégiai konferenciává vált a GLOBSEC

globsec

Százötven előadó, 65 országból több mint 1 300 résztvevő, 140 exkluzív kerekasztal-beszélgetés és napjaink legfontosabb témái – ez volt a 14. GLOBSEC konferencia június elején Pozsonyban. 

A szakértők főként azt latolgatták, hogyan készítsük fel a társadalmat arra, hogy a kihívásokkal, a gyorsan változó környezettel sikeresen megbirkózzon. Szóba kerültek az EP-választás után átalakuló politikai viszonyok, a társadalom elöregedése miatt jelentkező kihívások, a technológiai újdonságok, beleértve a mesterséges intelligencia alkalmazását, és persze a brexit sem maradhatott ki. Így alakult át a GLOBSEC az évek során biztonságpolitikai rendezvényből stratégiai konferenciává, amely a biztonsági kihívások mellett olyan jelentős témáknak is teret ad, mint a technológiai újdonságok, a kiberbiztonság és a fenntartható fejlődés. 
A panelbeszélgetések és előadások mellett olyan publikációkat is bemutattak, melyeken a GLOBSEC kutatói mellett nemzetközileg elismert szakértők is dolgoznak, a főbb témák közé pedig a migrációval kapcsolatos kihívások, a kiemelkedő globális trendek, valamint Európa lehetséges jövőképe tartozott.

Az Európa migrációs mítoszai című jelentés a migrációval kapcsolatos tévhiteket vette nagyító alá.

Az európai migrációs válság már több mint négy éve tart és továbbra is a kiemelt témák közé tartozik mind regionális, mind európai szinten. Sőt, a választási kampányokban és a hivatalos vitákban egyre erőteljesebben van jelen. Brüsszelben és Európa-szerte folytatódik a vita a schengeni övezetről, egy esetleg erősebb külső határvédelem vagy a közös európai menekültügyi rendszer kérdéseiről. Sajnos arról érdemben kevesebb szó esik, hogy milyen konkrét stratégiát és célkitűzést követve kellene az elavult vagy nem jól működő rendszert megreformálni. Így a viták, konstruktív javaslatok hiányában, gyakran kevés eredménnyel zárulnak.

Mindeközben a médiából és egyéb forrásokból záporoznak a migránsokkal kapcsolatos információk, és a hangzatos szavak mellett feledésbe merül az a fontos kérdés, hogy mi áll az üzenetek mögött. Vajon valós alapokra, számokra, statisztikákra, tényekre épül mindaz, amit hallunk? Sokszor igen, sokszor viszont az állítások alaptalanok, tévesek és félrevezetők. A jelentés célja volt mindkét oldalnak teret adni. Az például, hogy a bevándorlók gazdasági terhet jelentenek az EU-nak, ebben a formában nem igaz, hiszen közép- és hosszú távon adók és járulékok formájában a bevándorlók többel járulnak hozzá az állami költségvetéshez, mint amennyibe az első években kerültek az adott országoknak. Egy tanulmány szerint például a 2015-ben érkező menekültek hosszútávú gazdasági, fiskális és szociális hozzájárulása a GDP 0,2, de akár 1,4 százalékos éves növekedését is jelenthet az adott országban. Természetesen attól függően, hogy az ország milyen integrációs modellt alkalmaz.

A GLOBSEC tehát kilépett a biztonságpolitikai keretek közül, és nem csupán a térségünk, hanem Európa, sőt a világ globális stratégiai kihívásainak és lehetőségeinek fórumává vált, a világ különböző tájairól érkező résztvevők számára.

Ezzel nemcsak nemzetközileg elismert konferenciává vált, hanem jelentősen hozzájárul Pozsony és Szlovákia nemzetközi pozíciójának és az ország pozitív külpolitikai imázsának javításához is. Izgatottan várjuk a jövő évi jubileumi, 15. konferenciát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?