Százéves lenne...

Érte szólt hétvégén a szentmise a deáki katolikus templomban. A napokban lenne éppen százéves. Született Zoboralján, Alsóbodokon. Egykor, többnapos vándorlással, gyalogúton ment érte nagyapám, hogy Mátyusföldre hozza menyecskének. Öt gyerekkel deportálták, a legkisebb, apám kétéves volt akkor februárban, és csak arra emlékszik, hogy egyetlen eleségük, egy vödörnyi tej megfagyott a vonatban. Előveszem a kazettát, amit életének utolsó éveiben játszottam fel, csehországi gyötrelmes vándorlásuk, áruba bocsátásuk történetét hallgatom újra és újra. „Itt vágj, itt zaklass, csak az örökkévalóságban irgalmazz!” – ez volt az imádság, amely végigkísérte őt a száműzetés útján. A Deákiból érkező asszonyok egyfajta oltalmazójává és lelki támaszává vált. Elsősorban azért, mert értette a cseh nyelvet. Szülőföldjén, Zoboralján éveken át játszott egy szlovák színtársulatnál. Ő volt az, aki tudott a csehektől kenyeret, tejet, a mosáshoz szappant kérni. Tőle kértek tanácsot, amikor az igazolványban le akarták ellenőrizni, valós dolgokat állítanak-e róluk, nemzetiségükről, hovatartozásukról, vagy sem. Amikor később, kis batyujukkal hazaköltöztek, vissza a közös családi udvarba, kezdhettek mindent elölről. Beültették a kertet, a ribiszke és egresbokrok még mindig ott állnak a körtefa árnyékában, mint annak idején. Apám ugyanoda ülteti azóta is a hagymát, a kukoricának valót, a káposztafélét, ahová ő. Nem csak a dalai, a szegénységet elviselhetővé varázsoló tréfái maradtak ránk hagyatékul. Örökül hagyta az imákat, melyekben a halál fogalma oly rémisztő volt akkor, és oly megnyugtató ma. Azt mondta, egyszer még szükségünk lesz az imádságra, és nem kell majd alkonyatkor a templomba osonni, titkon, falvakon bérmálkozni. Nyolcvanéves korában is követte a politikai és közéleti eseményeket, és tudatosan építette lelki világát. Egyfajta különös, hitbéli egyetemre járt egész életében. Ebből az előző rendszerben csak annyit láttunk, hogy naponta jár szentmisére, minden karácsonykor ott a betlehem a fa alatt, és szerény nyugdíjából jut a tizenvalahányadik unokának is ajándék. Már nem vágják, nem zaklatják az örökkévalóságban, égi porcukorral hinti százévesen is valahol, a világ legjobb keltkalácsait a nagyanyám.