Ivan Gašparovič első száz napjának talán maga az elnök örül a legjobban. Pontosan ennyi időre volt ugyanis szüksége ahhoz, hogy az ország második legnépszerűbb politikusává váljon. A legfrissebb közvélemény-kutatások alapján az államfő megelőzte az örök második Vladimír Mečiart.
Száz láthatatlan nap
Ivan Gašparovič első száz napjának talán maga az elnök örül a legjobban. Pontosan ennyi időre volt ugyanis szüksége ahhoz, hogy az ország második legnépszerűbb politikusává váljon. A legfrissebb közvélemény-kutatások alapján az államfő megelőzte az örök második Vladimír Mečiart. ĺgy már csak Robert Fico áll előtte, aki viszont Gašparovič egyik legnagyobb támogatója volt az államfőválasztás második fordulója tájékán. Ha így haladunk, a jövő nem sok jót ígér. Megpróbálhatnánk az eddigi tettei és kijelentései alapján elemezni Gašparovičot, de nem jutnánk sokra. Az elnök aláírt 27 törvényt, egyet visszaadott. A kormánykoalíciót nem különösebben szereti, de ez nyilván érthető is, hiszen majdnem egy évtizeden keresztül a szembenálló politikai tábor szekértolójaként tevékenykedett. Dzurindáékat leginkább amiatt ostorozta, hogy nincs meg a parlamenti többség, így ki tudja, mi várható a parlamentben. Ezzel ő is a független képviselőkkel való üzletelésekre célozgatott, de ennél többet ő sem tehet, szerencsére. Eddig még csak egyszer ragadtatta el magát, amikor nemrég Besztercebányán a KDH-t fundamentalistának, az MKP-t nacionalistának, az ANO-t szélsőségesen liberálisnak, az SDKÚ-t pedig megfoghatatlannak nevezte. Külpolitikai téren volt néhány enyhe félrelépése, de ezzel nem igazán törődik, látszik rajta, ő a nép elnöke akar lenni. Megfogható-e, értékelhető-e szakmailag egyáltalán Gašparovič az első száz napja alapján? Aligha. A köztársasági elnököt nagyon jól ismerő, a HZDS-hez közel álló ismerősöm megválasztása után közvetlenül így jellemezte: „Nektek, kormánypártiaknak nem kell igazán félnetek. Gašparovič elérte élete célját, államfő lett. Nem akar ő ezenfelül semmit, csak a lehető legmagasabb népszerűséget és nyugalmat. Nyilván nem fog a kormánypár-toknak kedvezni, de az sem valószínű, hogy komolyabban akadályozná munkájukat. Szépen meghúzódik majd a háttérben, s a nép közé fog járni olyan dolgokat csinálni, amelyek szimpatikussá teszik, de nem olyan magamutogatón veszélyes, amilyen Schuster volt.” A köztársasági elnök ha kell lóra pattan, ha kell, beül a versenyautóba, a nép közé is szívesen jár, de nem hordja a külföldi vendégeket saját falujába, sőt sompálinkát sem itat velük. Egyelőre nincsenek megalomániás ötletei, de az már most nyilvánvaló, hogy nem ő lesz az az elnök, aki betemeti a két politikai tábor közti árkot, sőt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.