Az elfogott iraki diktátor saját elhatározásából döntött úgy, hogy feladja magát az amerikaiaknak – állítja egy iraki újságíró beszámolója alapján a párizsi Le Monde bagdadi különtudósítója.
Szaddám önként adta fel magát
Az elfogott iraki diktátor saját elhatározásából döntött úgy, hogy feladja magát az amerikaiaknak – állítja egy iraki újságíró beszámolója alapján a párizsi Le Monde bagdadi különtudósítója. A közölt írás szerint az Az-Zaman című bagdadi lap munkatársa a nyolc hónapig rejtőzködő volt iraki elnök egy rokonától értesült arról, hogy Szaddám elfogását, amelyet fényes fegyverténynek állított be az amerikai média, valójában a depressziótól, fáradtságtól gyötört ex-elnök maga kezdeményezte. Huszein egyik bizalmi emberét bízta meg, hogy az amerikaiakkal tárgyaljon a megadás feltételeiről. Állítólag négy kikötése volt: ne öljék meg letartóztatásakor, biztosítsák számára a hadifogoly státust, ne ítéljék halálra, és ne adják át az iraki ideiglenes kormányzótanácsnak, illetve semmilyen más iraki hatóságnak. Az elfogás részletei igazolják, hogy Szaddám önként adta meg magát, az orvosi vizsgálat követelményeinek „kezesen és passzívan” engedelmeskedett. Viszont megdöbbenéssel fogadta, hogy az iraki ideiglenes kormányzótanács négy tagja elé vezették, noha feltételei között ennek kizárása szerepelt. A Szaddámnak biztosított hadifogoly státus is igazolni látszik az előre egyeztetett forgatókönyvet, az meg végképp, hogy a fejére kitűzött 25 millió dolláros jutalmat végül nem fizették ki az állítólagos feljelentőnek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.