Nagy a riadalom a parlamenti kommunista párt háza táján. Szerepelnek egy listán, amely aligha öregbíti hírnevüket. Az amerikai CIA ugyanis nyilvánosságra hozta azon személyek, cégek, politikai pártok névsorát, akik-amelyek az iraki háború előtt, még az embargó idején kereskedtek Szaddám Huszein rezsimjével.
Szaddám olaja
Emlékszem, amikor még nagyon fenn volt a magasban a kommunista párt csillaga, jobban mondva: vörös csillaga, akkor is fura volt e térséghez fűződő viszonyuk. Hivatalos látogatásra jött Csehszlovákiába az utolsó iráni sah, Reza Pahlavi. A sah ünnepélyes pozsonyi vonulására a repülőtértől a várig integető gyerekeket, dolgozókat, nagymamákat, nagypapákat biztosítottak. Az ivánkai repülőtér meglehetősen messze van a pozsonyi vártól, tehát ez csak úgy volt megoldható, hogy iskolákból, gyárakból, üzemekből, hivatalokból kirendelték a diákokat, dolgozókat. Szemtanúként mondom ezt, mint szintén kirendelt integető, a Kapucinus utcánál vártam őfelségét, kommunista kezdeményezésre. Közben meg Pahlavi titkosrendőrsége, a hírhedt Sawak börtönbe zárta, kínozta, irtotta a kommunistákat Iránban. Nos, ez teszi számomra kissé hihetővé a CIA-listát. A történelmi tapasztalat, hogy a kommunisták számára mindegy, hogy honnan folyik az olaj. Jöhetett, akár a perzsa sahtól is. De akár Szaddámtól is.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.