Strasbourgi szalmaszál

Szerdán még azzal térhettünk nyugovóra, hogy a koalíciós partnerek ellenzik a zsolnai földek kisajátítását. Egy nappal később arról értesült az ország lakossága, hogy a koalíciós partnerek által delegált kormánytagok úgy döntöttek: az állam megkezdi a földek kisajátítását.

Valószínűleg soha nem tudjuk meg, hogy konkrétan mivel tudta Rusko gazdasági miniszter 24 óra alatt meggyőzni a magántulajdon szentségére oly gyakran hivatkozó KDH-s politikusokat a kisajátítás elkerülhetetlenségéről. Vagy ott van Bugár Béla MKP-elnök kétségkívül briliáns és nehezen cáfolható szerdai érvelése: Hogyan beszélhetünk közérdekben történő kisajátításról, amikor a KIA szőröstül-bőröstül magánvállalkozás.

Sokért nem adnám, ha akár most, akár később megtudhatnám, hogy Gyurovszky László, aki egykor, nagyon régen, úgy 13-14 éve mégiscsak elkötelezett liberális volt, minek a hatására vált egyik napról a másikra közérdekre hivatkozó államosítóvá. A mi tájainkon ezt talán legutoljára a bősi erőmű megálmodói tették könnyű szívvel; négyzetméterenként 40 fillérért sajátították ki a földeket. Nem semmi, hogy tizenöt évvel a rendszerváltás után egy keresztény politikus figyelmeztet az állam mindenhatósága keretek közé szorításának fontosságára, miközben az egykor bősz liberális a kormányban megszavazza kisegzisztenciák vagyonkájának kisajátítását.

Régóta az a mániám, hogy ha meglátok egy minisztert vagy törvényhozót, ahogy autón száguldva végzi az országlást, nem tudom megállni szó nélkül: fráter, te is az én adómból fogyasztod a benzint! Édestestvére az ilyen magatartásnak, hogy az emberek 15 évvel a rendszerváltás után (ha igaz, hanem) ismét elhiszik, hogy az általunk választottak – ugyanúgy, mint az átkos évtizedeiben – megint különszanatóriumokban gyógyíttatják magukat, különszabóműhelyben varratnak, különüdülőkben pihennek.

Szlovákiában működik a földkerekség talán egyik legmerészebb kormánya. Mert ahhoz nem kis kurázsi kell, hogy egy ennyire népszerűtlen végrehajtó hatalom, egy olyan kormány, amelyről az emberek már a legképtelenebb mendemondákat is elhiszik, intézkedéseire még rá merjen tenni egy lapáttal, és ne rühellje államosítani kisemberek vagyonát.

A földjük kisajátítása ellen tiltakozók közül néhányan azzal „fenyegetik” a hatalmat, hogy nem lesznek restek, és panaszukkal elmennek egészen Strasbourgig. Egyikük – kevésbé derűlátó – megjegyezte: ez lesz majd a szalmaszál, amelybe belekapaszkodunk. Elképzelni sem tudom, mi történik, ha a Strasbourgig érő bírósági huzavona napján – úgy öt-hat év múlva – az európai bíróság a zsolnai kisembereknek ad igazat, miközben a KIA, a munkához jutottak nem csekély örömére, már vidáman gyártja a gépkocsikat. Az eredeti állapot visszaállítására már nem lesz mód. Ne is legyen! Egy valamiben azonban biztos vagyok: ha majd Strasbourgig ér ez az ügy, a szlovákiai kisemberek megtudják, hogy a Rusko-félék által megálmodottnál emberségesebb polgári társadalom, vagy ha úgy tetszik, kapitalizmus is létezik Európában.