A Perzsa-öböl térségébe készülő szlovák katonák közül sokan lefagyasztatják spermájukat, mert attól tartanak, hogy az esetleges iraki háborúban bevetett tömegpusztító fegyverek károsíthatják nemzőképességüket.
Spermabankhoz fordultak a szlovák katonák
A Perzsa-öböl térségébe készülő szlovák katonák közül sokan lefagyasztatják spermájukat, mert attól tartanak, hogy az esetleges iraki háborúban bevetett tömegpusztító fegyverek károsíthatják nemzőképességüket.
A katonák azután fordultak egy pozsonyi spermabankhoz, hogy a médiában több beszámoló is elhangzott meddőségi klinikákat felkereső amerikai és brit katonákról, akik a jövendő apaságra igyekeznek biztosítani esélyeiket - közölte Jozef Valky, az ISCARE magánintézet főorvosa.
Valky szerint a vegyvédelmi alakulat mintegy harmada kérte ondója lefagyasztását a hónap végére beütemezett utazásuk előtt. Az AP amerikai hírügynökség hivatalos forrásokból úgy értesült, hogy az alakulatból legfeljebb 75 katonát küldenek a térségbe.
A jelentkezőknek mindössze 500 koronát kellett fizetni spermájuk folyékony nitrogénben történő "tartósításáért" - ami tekintélyes árengedmény az egyébként körülbelül 2000 koronába kerülő eljárásért.
"Ez a mi emberbaráti segítségünk volt" - mondta Valky az engedményről, és hozzátette: a katonák szemmel láthatóan jó hangulatban voltak.
Amerikai katonák csak nemrégiben kerestek fel ilyen jellegű klinikákat, miután riasztó történeteket hallottak Szaddam Huszein iraki elnök taktikáiról és az 1991-es öbölháború veteránjainak meddőségi problémáiról.
A spermabankokat általában rákbetegek, valamint az ondózsinór egy részének eltávolítására vagy lekötésére készülő férfiak veszik igénybe. A lefagyasztott sperma a végtelenségig tárolható anélkül, hogy bármilyen módon befolyásolná a nemzőképességet.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.