Kisírt szemekkel kelt a legtöbb szlovák hétfőn, hiszen az előző napon az amerikaiak megfosztották jégkorongcsapatukat a bronztól. Sebaj, legközelebb kevésbé lesznek kárörvendők, ha valaki megveri a cseheket, mert eszükbe jut majd a prágai kettős vereség. Reméljük.
Sír a hoki, sír az ellenzék
Bár a világ az amerikaiak iraki gonoszkodásain szörnyülködik, nálunk is történt ám komoly nemzetközi esemény. Végre sikerült kémkedésen rajtakapni egy orosz diplomatát, akit rövid időn belül ki is penderítenek az országból. Rossz nyelvek szerint a bátyuska azt kérdezte meg valakitől, hogy milyen busszal lehet eljutni a parlament épületébe, ami azonnal feltűnt, hiszen köztudott, hogy a várhoz csak troli jár. Úgy kell neki, miért nem ment inkább taxival vagy gyalog.
A jövő hét elején újra tárgyalóasztalhoz ül Mikuláš Dzurinda és a Szabad Fórum vezetése. A miniszterelnök szerint a kormányprogram támogatásának feltételeiről lesz szó, Zuzana Martináková szerint meg majd ők mondják meg, hogy miről lesz szó. Azt hiszem, már itt mindenki el tudja képzelni, miben lesznek képesek egyezségre jutni. Egyébként a héten az ellenzéki vezetőknek valószínűleg csak egy, a Smer székházában tartott tárgyalás után sikerült teljes bizonyságot szerezniük arról, hogy nincs meg a 76 szavazatuk nekik sem, így sajtótájékoztatón jelentették be, hogy ezentúl nem kezdeményezik a fránya miniszterek leváltását, mert bizony a parlamentben üzletelnek a független képviselők szavazataival. A hét sztárja a parlamentben mindenképpen Miroslav Abelovský lett, hiszen ebben a témában is nyilatkoznia kellett, mondván: őt bizony senki sem kereste még meg a kormánykoalíció részéről, így az egészet visszautasítja. Ugye, még emlékszik az olvasó, hogy ő volt az, aki azt hitte, még legfőbb ügyész is lehet fél ellenzéki képviselőként, ha jól helyezkedik. Hát nem jött be neki. De ne veszítsük szem elől, szerintem hallunk még róla.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.