Sínen vannak

Már-már azt hittem a múltkoriban, kanyarogva Gömörből Nógrád felé, hogy káprázik a szemem. Káprázatom oka az volt, hogy füst tódult ki a megye egyetlen, rövidke vasúti alagútjának torkán. Mondom magamban, istenatyám, újraindult a vasúti forgalom, még ha gőzössel is! Aztán az jutott eszembe, hogy az ilyen eseményeket azért tudnám, ha lennének, így az a alagútból való füsttódulásnak minden bizonnyal valamilyen teljesen más oka lehet. Van is! Méghozzá igen prózai. A véletlen úgy hozta, hogy egy, az alagút melletti faluból való ismerősömmel futottam össze pár nappal a felfedezés után. Tereferénk közben érdeklődtem a meglepő füstjelenségről a falujuk határában. Természetesen azonnal megvolt a válasz. A volt alagutat, amelyen már semmilyen vas-úti forgalom nem halad át, jó néhány éve egy féltucatnyi élelmes és éppen lakás nélkül élő polgár nevezte ki magának ideiglenes vagy akár állandó lakhellyé. Mondhatni, ők ott, az alagútban már sínen vannak. Nyáron hűvös, télen pedig... Télen még nem próbálták, de akkor is csak használható lesz a domboldal alatti alagút. Fa még nő a környéken, az erdő, amelynek tulajdonosa is van biztosan, talán nem haragszik meg egy kis ritkításért. A többi kérdés, mármint zuhanyozás, mosás, egyéb szociális helyiségek hiánya pedig – mivel eddig sem álltak a korábbi lakhelyen rendelkezésre – valószínűleg most sem okoz majd különösebb gondot. Szóval, sínen vannak ők. Jó sínen. Amin nem veszélyezteti létüket a robogó gyors, a döcögő vicinális. Nem jár, és már nem is valószínű, hogy valaha is járni fog még ezen a vonalon bármilyen vonat. Européer jellegű, az év lakhelyeként is számon tartható alagút lett az otthonuk. Szellőztetés biztosítva, fűtés és főzés szintén. Víz a közeli egykori bakterház kútjáról, eledelt biztosít az erdő meg a pár száz méterre levő kertek. Sínen vannak. Csak a helyzetük kétséges. Ahogy egykor az LGT dalolta: nem mindegy, hogy jön felém, vagy fut velem a síneken!