Sárkány és sárkányfű

Az ország határát átlépte egy szörnyű sárkány, és amíg nem akad valaki, aki legyőzi az egyfejűt, ki se merészkedjünk az utcára! Ha mégis, nem árt óvatosnak lenni. Sárkány ellen pedig legjobb a sárkányfű! Egyet a fül mögé, egyet a zsebbe, egyet az ing alá. Egyszer egy az egy, ötször öt az huszonöt. Sokszor nyolc az nyolcvannyolc. Tizenötből levonunk ötöt, marad tíz. Ennyi a csodás sárkányfű ára. A kicsi királyfi átlátott a szitán: igazi sárkány ellen nem használ az a gaz, melyet a csaló árus kínál. El is látta a baját! Szlovákiában régóta hangoztatják: harcolni kell a korrupció ellen, és szinte az összes politikus egyetértett egy szigorú, új összeférhetetlenségi norma szükségességében. Ilyen tervezet hatodszor került a parlament elé. Alkotmánytörvényről lévén szó, 90 szavazat kell az elfogadásához. A koalíciónak még a boldog békeidőkben is csak 78 voksa volt. Az ellenzéket nem lehet megkerülni. Nehéz szülés volt a parlament elé terjesztett változat, mégsem tetszett a honatyáknak. További konszenzust kerestek. Magyarán: elkészítették a sárkány elleni sárkányfüvet, mely látszólag szigorú és hatékony fegyver, mutatós büntetéseket és megkötéseket tartalmaz, ám lényegében nem jó semmire, mert az összeférhetetlenség és a törvénysértés megállapításához, valamint valamiféle eljárás megkezdéséhez háromötödös hozzájárulás kellene. Lipšic is osztott-szorzott, és átlátott a szitán. Politikusainkat ismerve nem valószínű, hogy valaha is lesz olyan politikai konstelláció, melyben találtatna 90 bátor szavazat például ahhoz, hogy a törvénysértő elnyerje méltó büntetését. Lipšicnek is legfőbb vágya a korrupciós házisárkány lemészárlása, ám a végső szavazás előtt visszavont tervezet csak kirakatba való sárkányfű lett volna. A politikusokkal egyszerűen összeférhetetlen az összeférhetetlenségi törvény. Azon nem csodálkozom, hogy így végződött a dolog. Azon viszont elgondolkodtató, hogy az ellenzékiek megértően fogadták Lipšic döntését, a kormánypártiak viszont bírálták őt. Szerintük jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok, és az is elhangzott, hogy Lipšic még nem érett meg a kompromisszumokhoz. Van, amikor nem lehet megalkudni. Nem Lipšicet kell a meghátrálás tudományára megtanítani, hanem a többiek tanulhatnának meg a fontos kérdésekben nem fejet hajtani! Elég a közigazgatási reformot elindító, a megyék számát meghatározó törvényre gondolni – akkor sem ártott volna legalább kevéske elvhű magatartás!