Rusko tudathasadása

Szlovákiában nem csekély bátorság kell ahhoz, hogy vagy politikus, vagy újságíró zavarba ejtő kérdéseket tegyen fel azzal kapcsolatban, kifizetődő-e vagy sem egy nagyberuházás. Huzamos ideje tapasztalhatjuk, hogy Pavol Rusko miniszter nagyon rossz néven veszi, ha ellenzéki (vagy nem ellenzéki) politikusok, (szerinte) kotnyeleskedő publicisták ilyen dolgok iránt érdeklődnek: mekkora az a kedvezmény, amelyet a KIA a Szlovák Köztársaság kormányától a gyár hazánkba telepítése fejében kapott; miért nem hozzák nyilvánosságra a pozsonyi kormány által vállalt költségekre vonatkozó adatokat. A közvélemény akkor is érdeklődne az ilyen információk iránt, ha az elmúlt tizenöt év alatt azt tapasztalja, hogy ahány közéleti szereplő, annyi megkérdőjelezhetetlen jellem. Az adófizetők attól tartanak, hogy a költségvetési pénzekről döntő politikusok elfogadhatatlan árat voltak hajlandók a dél-koreaiak jóindulatáért fizetni. Viszont legyünk realisták, és lássuk be, hogy az adattitkosítás állami gyakorlatában kialakult szokás lehetetlenné teszi a tájékozódást. A KIA elnöke újságíróknak azt nyilatkozta, hogy a gépkocsigyárnak nem okoz gondot a vállalat építésére vonatkozó szerződés nyilvánosságra hozatala. Némi rosszmájúsággal úgy is jellemezhetnénk a helyzetet, hogy a koreaiak nagyjából a szerződés aláírásáig látták indokoltnak a titkolódzást, míg a szlovák kormány illetékesei lehetőleg az idők végezetéig nem kötnék az állampolgárok orrára, hogy mit mennyiért kapunk. Van az autógyár építésének egy nem is túlságosan mellékes problémája: a 220 hektárnyi építési telek tulajdonjogának rendezése. Eddig nem egészen egynegyedét sikerült felvásárolni. Az állam 103 és 146 korona közötti összeget kínál négyzetméterenként. Ruskóék a hivatalos értékbecslőket idézik, akik arra hivatkoznak, hogy Zsolna környékén a talaj kevésbé termékeny. Mind az értékbecslők, mind a miniszterek úgy beszélnek, mintha a területet krumplitermesztésre kívánnák felhasználni. Mintha még senki se tudná, hogy azon a 220 hektáron világszínvonalú nagyvállalatot készülnek felépíteni. A kapitalizmus kezdete óta a telekspekulánsság jól jövedelmező tevékenység. Az a lényege, hogy, mondjuk, 1860-ban Buffalo Bill amerikai telepes nevén 10 ezer hektár bölénylegelő szerepelt. Forgalmi ára: hektáronként másfél dollár, vagy még annyi se. Ámde egy szép napon megjelent a városi ember, és a telepesnek hektáronként 3 dollárt ajánlott fel és fizetett ki. Hogy mi volt ebben a seft? Az, hogy a városi ember tudta, a bölénylegelőn keresztül rövidesen vasutat építenek, a vasút mentén pedig várost, és hektáronként ezer dollár lesz a föld ára.

Amióta Rusko közhírré tette a KIA-gyár felépítésének hírét, elárulta a leendő gyár pontos helyét, az akció által érintettek földje többé nem káposztaföld, nem libalegelő, hanem egyre értékesebb építési telek. A tulajdonosok – ha az alkotmány nem sajtpapír – alkupozícióban vannak. Kiderült, hogy Rusko skizofréniában szenved: ha a KIA elnökével tárgyal, akkor kapitalista, ha a zsolnai parasztokkal, akkor meg kommunista, aki a kérdést kisajátítással akarja megoldani.