Régi elnök új ellenzékkel

Sejteni az eddigiek alapján persze lehet, de sok függ attól, hogy a beígért változásokból mit és mikor hajlandó megvalósítani. Mert ez csak tőle függ. Az orosz állapotok sanyarúságának mértékére jellemző, hogy ellenzéki politikusok és tekintélyes szakértők már azt is nagy sikernek tartanák, ha Putyin nem mindjárt az első fordulóban nyerne, hanem csak a másodikban. De még ennek is nagyon kicsi a valószínűsége. Vele szemben nincs alternatíva, az ellenzék harmatgyenge, nem tud olyan vezéregyéniséget felmutatni, aki egy kicsit is meg tudná őt szorítani.

A moszkvai tüntetések európai értékeléseit olvasva az embernek néha az az érzése, hogy azok inkább tükrözik a Putyin-ellenes európai közvélemény és a szerzők óhaját, mint az orosz valóságot. Igaz, a tízezres megmozdulások újdonságnak számítanak az orosz politikában – bár nem előzmények nélkülinek. Új elem a közösségi oldalak szervező ereje is. Tény, a putyini éra kezdete óta, vagyis több mint tíz év alatt felnőtt egy fiatal, lazább gondolkodású s talán önérzetesebb nemzedék, amely épp oly természetesen használja az internetet, mint bárki másutt a világon. A moszkvai tüntetések kapcsán gyakran lehet olvasni az orosz polgári öntudat feltámadásáról. De mikor támadt fel? Putyin és Medvegyev szeptemberben tette azt a hihetetlenül dölyfös, arrogáns, a demokratikus elveket sértő bejelentést, hogy március 4-e után felcserélik a funkcióikat: megint Putyin lesz az államfő, Medvegyevet pedig kinevezi kormányfőnek. Ezzel azt üzenték az embereknek: fölösleges a választási színjáték, mi már mindent eldöntöttünk.

Minden normális demokráciában már másnap fellázadtak volna a polgárok. De az oroszok valójában csak később, a decemberi parlamenti választások után kezdtek tüntetni. A hírmagyarázók meg azt emelték ki: a választási csalások ellenére Putyin meggyengült, mert már csak simán nyert az állampárt, alkotmányozó többségét elvesztette. Ez sem teljesen igaz. Más, a parlamentbe jutott szatellitpártok szavazataival Putyin továbbra is azt viszi keresztül a dumában, amit csak akar.

Minden esély megvan tehát arra, hogy Putyin újabb két választási cikluson át, egészen 2024-ig elnök legyen. Sok mindent ígért a mostani kampányban, s csak egyben lehetünk biztosak: erős elnök lesz, az erős Oroszország jelszavával. Az a kérdés, felismeri-e egy liberálisabb politika szükségét, különben a december óta erősödő civil összefogás megrendítheti az általa kiépített hatalmi struktúrát. Orosz szociológusok szerint a csúcsfunkciók háromnegyedét még mindig a szilovikok töltik be. És bár egyik nyilatkozatában majmoknak, meg külföldi ügynököknek nevezte az ellene tüntetőket, tart tőlük, ezt a még maradék szabad média – a Novaja Gazeta és az Echo Moszkvi rádió – elhallgattatása is jelzi.

Ha okos politikus lenne, kiegyezne a nagyvárosi ellenzékével, nem nyomná el a sajtó- és szólásszabadságot, nem lehetetlenítené el a civil szerveződéseket. Másrészt arról sem szabad megfeledkezni, hogy a vidék még mindig – majdnem teljesen – az övé, hiszen az ellenzéke főleg Moszkvára és Szentpétervárra koncentrálódik. A még mindig nagyon elmaradott orosz vidéken élőket nem a szabadságjogok érdeklik, hanem a megélhetésük. Ez pedig 2000 óta javult, s a kisembert nem érdekli, nem is tudja, hogy a valamivel könnyebb életet nem a (szükséges, de elmaradt) reformok hozták meg, hanem az olaj és a gáz világpiaci árának emelkedése.