Politikusok helyett algoritmusok?

Első hallásra mindkét hír abszurdnak tűnik – mintha valaki a Black Mirror legújabb epizódjának tartalmát olvasná fel egy sajtótájékoztatón –, ám valójában nagyon is komoly kérdéseket vetnek fel: vajon tényleg jobb, ha algoritmusok döntenek helyettünk?

Japánban a gyenge választási részvétel után jutott arra egy fiatal kutató, hogy a politika túl fontos ahhoz, hogy emberekre bízzuk. A párt új vezetője hivatalosan ugyan egy hús-vér ember, a valóságban viszont a döntéshozatalt teljes egészében a mesterséges intelligenciára bíznák. A választók így egy cuki pingvin avatárral találkoznak majd, amely a japánok állatszeretetére alapoz. 

Az ifjú pártvezér úgy véli, az MI pontosabb, tárgyilagosabb, és képes meghallani azokat a társadalmi hangokat, amelyeket a politika rendre elnyom. Egy algoritmus nem kér kenőpénzt, nem fárad bele a munkába, nem sértődik meg a kommenteken. Csakhogy van egy bökkenő: a szavazó még mindig embert szeretne látni a szavazólapon, olyat, akiben bízhat, akivel – ha másképp nem, legalább illúzió szintjén – érzelmi kapcsolatot alakíthat ki. Egy pingvin avatár esetében ez meglehetősen nehéz.

Albániában más volt a cél: a korrupcióval átitatott közbeszerzési rendszer megtisztítása. Edi Rama miniszterelnök bejelentette, hogy ezentúl Diella, a virtuális miniszter feladata lesz átláthatóbbá tenni az állami tendereket. Ha sikerülne, az valóban történelmi előrelépés lenne egy olyan országban, ahol a szervezett bűnözés és a közpénzek elfolyása évtizedek óta hátráltatja a gazdaságot. 

De a lelkesedést itt is gyorsan lehűtik a szakértők: egy virtuális miniszter önmagában nem szünteti meg a korrupciót, ha a politikai és gazdasági háttér változatlan marad. Ráadásul könnyebb lesz a felelősséget is a mesterséges intelligenciára hárítani, miközben a lopások csendben folytatódnak. Nem véletlen, hogy a közösségi médiában már megszületett az aranyköpés: „Még Diella is korrupt lesz Albániában.”

A két példa tanulsága ugyanaz: az MI lehet eszköz, de csodaszer nem lehet. Japánban nem egy pingvin avatár fogja helyrehozni a demokráciát, és Albániában sem tünteti el egy virtuális miniszter a maffiát. Ráadásul, ha minden döntést algoritmusokra bíznánk, paradox módon éppen a demokrácia lényegét, a sokféleséget számolnánk fel. A politika ugyanis pont arról szól, hogy emberek különböző érdekei és értékei ütköznek – majd pedig valahogy kompromisszumra jutnak.

A mesterséges intelligencia biztosan jelen lesz a politikában, de egyelőre inkább játéknak és kísérletnek tűnik. Pingvinek és virtuális miniszterek színesítik a híreket, mi pedig mosolygunk vagy borzongunk rajtuk. Az igazi kérdés azonban nem az, hogy tud-e kormányozni egy algoritmus. Hanem az, hogy mi, emberek képesek vagyunk-e végre megtanulni tisztábban, átláthatóbban és felelősebben politizálni.