Politika kontra tudomány – sokadik felvonás

Mint ismeretes, a HUN-REN kutatóhálózatról „felsőbb akaratra” le akarják választani az 1200 embert foglalkoztató Bölcsészettudományi, Társadalomtudományi, Nyelvtudományi és a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpontokat – hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetem alá szervezzék be azokat. Emlékezhetünk: évekkel ezelőtt még a Magyar Tudományos Akadémia égisze alá tartoztak, amiről ugyancsak a kormány választotta le őket olyan okokra és célokra hivatkozva, amelyeket az idő azóta nem igazolt.

Elég az hozzá, hogy az érintett kutatók többsége ellenáll az átszervezési kísérletnek, a központok ELTE-n belüli „elolvasztásától” félnek. Az értelmiség pedig egyre hangosabban tiltakozik, de úgy tűnik, az ügy alapvetően társadalmi érdektelenségben leledzik.

Mindenekelőtt mondjuk ki a nyilvánvalót (a mostani időkben az ilyesmikre is igen nagy szükség van): a tudományos gondolkodás alapvetően különbözik a politikaitól. Előbbi nem a választókra, a közéleti hatalom megtartására koncentrál, hanem a minél biztosabb és pontosabb igazság keresésére – még akkor is, ha a biztos ismeretek felé néha csak közelíteni vagyunk képesek. Ám ha a tudományos igazságkeresés autonóm, akkor tesz arra, hogy a következtetései tetszenek-e valamelyik hatalmi centrumnak vagy sem.

Ha öt másodpercig belegondolunk a közbeszéd színvonalának állapotába, rájöhetünk, hogy ott ilyen körülmények között nem sok babér terem a tudományos gondolkodásnak. Pláne ami a társadalmat így vagy úgy vizsgáló diszciplínákat illeti. Mi több! Ezek a kutatók, legyenek filozófusok vagy közgazdászok, etnográfusok vagy irodalmárok, szociológusok vagy demográfusok, általában kertelés nélkül képesek olyasmit is kimondani, ami a kormányhivatalokban (esetleg a neoföldesurak vidéki kastélyaiban) nem igazán fog megértésre találni. Merthogy sem a pőre hatalom, sem a „pénzáramlás” fenntartását nem szolgálja. Ez persze nehezen érthető a politika számára, ám őket még akkor sem kell megsajnálnunk, ha esetleg lenne rá egy szabad másodpercünk.

Ugyanakkor az is világos – s ebben nincs egyedül a régióban az elmúlt 15 magyarországi év –, hogy a politika számára túlontúl könnyű falat a tudomány ráncba szedése. Ezek az intézmények és szakmák nem arról híresek, hogy erős önálló politikai érdekérvényesítési képességeik lennének. A tudás önmagában erre nem elég, s nem is ez az autonóm tudományos munka célja. A szélesebb közvéleményt meg láthatóan alig érdekli az egyetemek, kutatóintézetek, szakmai műhelyek sorsa. Ezek nem „kenyértémák”, nem az alapvető zsigerekre vonatkoznak – ráadásul a Covid óta a társadalmak egy része igen gyanakvóvá vált a tudományokkal szemben. Mindezt természetesen a politika is tudja...

Egy biztos: a széles értelemben vett tudományosság kivéreztetése sok mindent szolgálhat... Ám az országok épülését, az élhetőbb társadalmak kialakulását biztosan nem. Az ellenkezőjüket annál inkább.