Papa csak egy van

Minden gyors, minden rövid, minden kerülte a konkrétumokat – nehogy Trump hazarepüljön. A háború kezdete óta először nem Ukrajna volt a középpontban, hanem Trump kezelése. Zelenszkij is fekete zakót húzott – egyszerre ismerve el az Egyesült Államok kulcsfontosságát és saját országának rosszabodó helyzetét. Közben a világ figyelmét a Közel-Kelet köti le, a NATO pedig új célt hirdetett: 5% GDP-arányos védelmi kiadás. Ez azonban inkább politikai gesztus, mint stratégiai fordulat. Európa évekig alulfinanszírozta saját védelmét, és ezt nem lehet egyik napról a másikra orvosolni. A cél ráadásul belpolitikai vihart is keltett: a spanyol kormány nyíltan elutasította, Szlovéniában pedig a NATO-tagságról kezdeményezett népszavazást a belső koalíciós válságba süllyedt kormányfő. Az európai fegyverkezésből belpolitikai aknamező lehet. A legnagyobb kérdésre – mit jelent a „béke erő révén” – senki nem kérdezett rá. Pedig a Fehér Ház üzeneteiből kiderül: Trump ezt nemcsak Oroszországra, de Ukrajnára és saját szövetségeseire is alkalmazná. Ez nem stratégia, ez válságmenedzsment – félelemből. Trump azonban elérte, amit akart: demonstrálta, ki a főnök a NATO-ban, kierőszakolta az 5 százalékos célkitűzést, és ceremoniális státusszá fokozta le Ukrajna szerepét a szövetségben.

Európa érdeke mást kívánna – különösen, hogy a kontinens védelmi kiadásainak 75 százaléka amerikai fegyvergyártóknál landol. Nem újabb pénzszórást, hanem szerkezeti reformot: közös beszerzéseket, EU-hitel-alapú tehermegosztást, a déli országok alulhasznosított munkaerejének bevonását a keleti szárny védelmébe. És – urambocsá – akár a profitvezérelt, rekordnyereséget elkönyvelő hadiipar részleges államosítását is. Különösen, ha komolyan vesszük azon európai katonai vezetők, illetve hadügyminiszterek szavait, akik elkerülhetetlennek neveznek egy európai háborút Oroszországgal. Szerény véleményem szerint nem az.

Az európai közvélemény egyértelműen támogatja a közös uniós védelmi fellépést – csak épp a NATO vezetői továbbra is a múlt modelljeihez ragaszkodnak. Amerika pedig mindinkább ösztökél. Nem véletlen, hogy a csúcs után egy Ukrajnának szánt fegyverszállítmányt is leállítottak – épp az az Európa tiltakozott, amely már a háború negyedik évében sem tudja teljesíteni saját vállalásait. Macron egyszer már megpendítette a NATO „agyhalálát”. A hágai csúcstalálkozó alapján ez aligha nevezhető költői túlzásnak: a szövetség ma inkább ceremoniális maradvány, mint katonai realitás. A stratégiai irányvesztést nem lehet jelképes gesztusokkal elfedni – érdemi vitákra és higgadt gondolkodásra lenne szükség, a még több retorika és érzelem helyett.