Péntek reggel 268 forintot is elkértek egy euróért. Ezen a szinten utoljára december közepén kereskedtek a hazai fizetőeszközzel
A Privátbankár.hu által megkérdezett szakértők szerint pénteken délelőtt tovább eshet a forint árfolyama , akár elérheti a 270 forint/euro szintet is. A nagymértékű árfolyamesés egyik oka az euró bevezetésének időpontja körüli bizonytalanság. A leendő pénzügyminiszter, Draskovics Tibor úgy nyilatkozott, hogy eleget tesz a kormányfő felkérésének és áttekinti a 2008-ra tervezett eurózóna-csatlakozás menetrendjét, mert annak időpontjánál fontosabb, hogy rendezett körülmények között menjen végbe a csatlakozás.
Adamecz Péter, a jegybank alelnöke ugyanakkor megerősítette, hogy az MNB a lehető leggyorsabb eurózóna csatlakozást szorgalmazza, de a kormányon múlik a pontos időpont meghatározása. Adamecz Péter, a Reutersnek adott nyilatkozatában elmondta, hogy bízik a jó együttműködésben az új pénzügyminiszter és a jegybank között, ám piaci szereplők szerint máris érezhető a feszültség a leendő miniszter és a jegybank között, ami szintén oka lehet a forint hektikus mozgásának.
Draskovics első nyilatkozatában leszögezte, mihamarabbi kamatcsökkentést tart szükségesnek, az MNB alelnöke viszont úgy véli, a kamatszint csökkentésére akkor van mód, ha mérséklődik az infláció. Adamecz közölte azt is, hogy a jegybank továbbra is tartja inflációs célját, amely szerint 2005 végére négy százalék alá kell csökkenjen a fogyasztói árak növekedési üteme.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.