Felfüggesztett börtönbüntetésre, s jelentős pénzbírságra ítélt egy brüsszeli bíróság öt belga postást egyik társuk halála miatt.
Öngyilkosságba kergették társai a túlsúlyos postást
Felfüggesztett börtönbüntetésre, s jelentős pénzbírságra ítélt egy brüsszeli bíróság öt belga postást egyik társuk halála miatt. A döntést minden megfigyelő példa nélkül állónak minősítette: az illetők ugyanis magánál a halálesetnél nem játszottak semmilyen szerepet, az áldozat, David Van Gysel ugyanis öngyilkos lett.
Az ügyészség, s ennek nyomán a bíróság azonban megállapította, hogy ők hajszolták bele a fiatal, még csak 21 éves fiút a tettbe, ők juttatták olyan lelkiállapotba, hogy még 2000 decemberében Van Gysel egy vonat alá vetette magát. Ugyanis állandóan csúfolták munkahelyén, viccelődtek vele, tönkretették munkáját, s még az is többször előfordult, hogy kiszúrták motorkerékpárja kerekét. S hogy miért szálltak rá kollégájukra? Mert kövér volt, 130 kilót nyomott, s ezzel a piszkálódások kiváló céltáblájának bizonyult.
A brüsszeli bíróság egyébként nem csak a fiú kollégáit büntette meg - négyőjükre 22-22, az ötödikre pedig 18 hónap felfüggesztett börtönt szabott ki -, hanem a belga postát, mint intézményt is: a cégnek 238 ezer euró büntetést kell fizetnie, mert nem tett semmit a zaklatás megakadályozására.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.