Nemcsak fogyasztotta, de kínálta is a marihuánás cigarettát Oki, a ValóVilág1 jetije, a törvények értelmében ez akár öt évébe is kerülhet.
Oki öt évet kaphat kábítószer-terjesztésért
Okiról talán nem meglepő hír, hogy időnként elszív egy-egy füves cigit, már a VV1-ben is bebizonyította, hogy szeret kilógni a sorból. Arra azonban eddig nem volt példa - legalábbis nem derült ki -, hogy másnak kínálta volna a drogot. Egészen idáig, mert a hét végén a nyíregyházi rendőröknek gyanússá vált a fiatalember, igazoltatáskor pedig feltűnően zavartan viselkedett. Hamarosan kiderült, hogy nem véletlenül: korábban marihuánás cigarettát szívott el, és néhány tanú állítása szerint két tizennyolc éves lányt is megkínált vele.
Okinak nem ez az első konfliktusa a hatósággal, alig két hónappal ezelőtt már a VII. kerületi kapitányság vendégszeretetét élvezhette néhány órán át, akkor garázdaság miatt vitték be. Ezúttal a Nyíregyháza-Sóstón hagyományosan megrendezett Fürdő Fiesta elnevezésű fesztiválon szúrt szemet a biztonsági szolgálat embereinek, amint Oki a nála lévő "kábítószergyanús" cigarettát épp két tizennyolc éves lánynak kínálta.
Az illetékes rendőri szerv képviselője nem erősítette meg, hogy Okit tartóztatták le, ám azt elárulta, hogy egy 36 éves mezőtúri férfiról van szó. A kihallgatáson állítólag Oki nem tagadta, hogy kábítószer hatása alatt állt, de azt tagadja, hogy másnak is adni akart a cigiből. Elmondása szerint azért a cigarettáért, amit a rendőrök nála találtak, nem fizetett, valakitől "csak úgy" kapta. A két megkínált lány megerősítette a biztonságiak beszámolóját, tanúként elmondták, hogy Oki valóban el akarta nekik adni a füves cigit. A gyanúsítottat néhány órányi kihallgatás után egyelőre szabadon engedték, de ha bebizonyosodik az ellene felhozott vád, akár öt év börtönbüntetést is kaphat.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.