O, sancta simplicitas!

A köztársasági elnök eléggé meg is lepte a Szövetség politikusait, akiknek a köztársaságielnök-választáson anno a dekrétumok puszta említése is elég volt ahhoz, hogy Ivan Korcok helyett a Smerből dobbantó, nyilván egyenes és őszinte Pellegrinit emeljék pajzsra, és hordozzák körbe a Felvidéken. Ismétlem: a Szövetség politikusai meglepődtek. Szent haragjukban Gubíkék persze majd két hétig malmoztak. 

Itt és most pedig álljunk meg egy pillanatra, csak úgy szusszanásképpen! A csupa egyenes gerincű, gáncs nélküli lovagból verbuvált Magyar Szövetség veterán ígérgetői úgy dőltek be egy puszta és üres ígéretnek, mint maci a málnásba. A szlovákiai politika nagy karrierharcosának, angolak kecsességű politikai szlalomozójának szavára egyáltalán mikor lehetett adni? 

Mikor egy ember személyiségét vizsgáljuk, és épp nem a rosszindulat fut, el szoktuk hinni, hogy léteznek olyan személyiségjegyek, amelyeken lehet változtatni. Hogy létezik olyan, hogy javulás, jobb útra térés. A börtönviseltek reszocializációja is erre az elméletre támaszkodik. Ugyanakkor vannak olyan személyiségjegyek, amelyek soha nem változnak. A politikusok nagy pálfordulásai ezért is számítanak hihetetlen meséknek. Különösen, mert „politikai” személyiségük arcuk, ha úgy tetszik: puszta politikai karrierjük magháza, ezzel adják el magukat, és ha hűek a játszott szerephez, ettől lesznek sikeresek. Amikor tehát egy olyan politikust látok, aki legalább 90 fokkal – ne erőltessük inkább a 180-at – évek óta épített, berögzült személyiségétől „elhajlik”, akkor bizony ott valami turpisság van. Másik oldalról megközelítve: az ilyen szilárd karakterek nem szoktak változni.

Fico soha nem adja fel a kommunista személyiségét, Pellegrini mindig is opportunista kirakatpolitikus marad, Gubík pedig hát mindig is deszes. Egyszerű, mint az egyszeregy. De így van ez a mostani magyar kormánnyal is. Vajon ki hitte azt valaha, hogy Szijjártó majd bekéreti a szlovák nagykövetet, vagy hogy Orbán bekopogtat jó barátjához, Robert Ficóhoz, hogy ugyan má`, hagyjuk ezt a nevetséges civódást, és felejtsük már el ezt a dekrétum dolgot! Egy igazán harcos, mindent is elintéző világpolitikus, aki saját bevallása szerint történetesen kiváló barátja Ficónak, vajon nem tudná elintézni ezt a „dolgot”? 

A törpék fogságba estek, a herceget elvitte a pestis, Hamupipőke pedig beleaszadt az üvegkoporsójába, a mesének vége. Orbán Viktornak és a Fidesznek nem vagyunk elég fontosak. Lepasszolták a dekrétumok ügyét az EU-nak, az majd úgyse tud semmit tenni – hiszen ez egy szlovákiai belügy –, így majd lehet szidni ezért is Brüsszelt. Az ámítás, a füst és a tükör a politikában is működik, de kérdem én: a Szövetség „emberei” ennyire naivak, vagy ennyire megalkuvók, lojálisak? Hiszen mégiscsak a gazda az úr, nem a jószág.