Másképpen nyilvánul meg a hatalomgyakorló szlovákiai jobboldal főereje a nagypolitikában, és egészen másképpen a kisembert közvetlenül érintő mezei országlásban. Dzurinda miniszterelnök tanult politológusokkal kísérleti léggömböket ereget az ország politikai légterébe.
Nyegle jobboldal
A miniszterelnök lehetőséget kínál Mečiarnak, de még Ficónak is, és reményt csillant fel a KDH és az MKP politikusai számára, noszogatva őket a koalíciós fegyelem megtartására. Bármi és bárminek a fordítottja bekövetkezhet 2006 nyarán, így nincs értelme a miniszterelnök nagypolitikai nyegleségének lehetséges következményeivel foglalkozni. Más a helyzet, ha a hatalom hányavetiségének a politika „fű alatti” tartományaira gyakorolt hatását vesszük szemügyre. Dzurindának 2006-ban, a hatalmon maradásért folyó küzdelem fináléjában csak néhány szubjektummal lesz dolga. Ezekkel bármiben megállapodhat, ad abszurdum: még harmadik miniszterelnökségében is. A politika „fű alatti” tartományában azonban csaknem két év alatt még olyan változások következhetnek be, amelyek romba döntik nemcsak a miniszterelnöki mesterhármasra vonatkozó elképzeléseket, hanem Szlovákia politikai egyensúlyát is megrendíthetik. A rendszerváltás óta csak egyszer történt meg, és mindössze néhány hónapig tartott, hogy felborult a viszonylagos politikai egyensúly, és a lakosság több mint kétharmada egy pártra szavazott. Ha ez az állapot tartósnak bizonyul, akkor is veszélyt jelentett volna a demokrácia számára, ha Mečiar maga a földre szállt angyal.
Az alkotmányos többség nagy részének kiábrándulása szerencsére már az adott parlamenti ciklus folyamán bekövetkezett, és ettől kezdve elmúlt az ellenzék elsatnyulásának a veszélye. A második Dzurinda-kormány működésének eddigi két esztendeje alatt hasonló folyamat ment végbe, mint abban a parlamenti ciklusban, amelyben Mečiar többsége az ellenzékből gúnyt űzve minden demokratikus politikust a környezetvédelmi bizottságba száműzött. Ez kijózanítóan hatott. A gondolkodó emberek akkor a demokráciát féltve fordultak el a nyegléktől. Ma az egzisztenciát féltve történik a kijózanodás. Dzurinda garnitúrájának csak az a szerencséje, hogy a kárvallottak teljesen szervezetlenek. Csak egy példa a sok közül: van itt néhány ezer rokkantnyugdíjas, akit most a népjóléti miniszter utasítására százszázalékosból hatvanöt százalékos rokkanttá minősítettek át. Lélekemelő látvány lesz, ha az érintettek közül néhány százan tisztelgő látogatást tesznek Dzurinda ablaka alatt. Nem a miniszterelnököt óvom a megrendítő látványtól, és nem kárörvendek valamelyik ellenzéki politikus javára.
Szlovákiában eddig még nem volt szerencsém megbecsülésemre méltó politikust megismernem. Az igazán nagy bajt eddig csak azért sikerült elkerülni, mert csak egyszer, akkor is rövid időre borult fel a viszonylagos politikai egyensúly.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.