Nem szociáldemokratának való vidék

Az országot 2017-ig még vezető kormánypártként irányító ČSSD leépülése gyors volt és fájdalmas. Előbb Babiš elszívta a szavazóit, junior partneri szerepbe kényszerült az ANO mellett, majd négy évvel később már be sem jutott a törvényhozásba. A tanácstalan pártvezetés a szintén válsággal küzdő cseh kommunistákkal való szövetséggel az utolsó képzeletbeli szalmaszálba kapaszkodott bele, sikertelenül. A közösködés arra volt jó, hogy kilépjen a pártból a ČSSD-tagok harmada, a jóérzésű baloldali szavazók meg behúzták a karikát mondjuk a Kalózpártra. Már ha nem maradtak otthon. Identitásválság és kimúlás – ez lett a szociáldemokraták sorsa.

Nincsenek egyedül. Ha körülnézünk a régióban, ugyanúgy látjuk az utolsókat rúgó szociáldemokráciát. Szlovákiában a Smer már rég nem számít klasszikus értelemben vett baloldali pártnak, az SDĽ pedig az első Dzurinda-kormány után jelentéktelenedett el. Magyarországon a Gyurcsány Ferenc-csapdába kerülő baloldal előbb szétesett, majd az MSZP az ismeretlenségbe, a névleg hagyományait felvállaló DK pedig az ötszázalékos választási küszöb közelébe süllyedt. Mellékszál, de Lengyelországban is eltűnt a klasszikus szociáldemokrácia.

A baloldal régiós válsága furcsa kortünet. Tekintve, hogy az országok életszínvonala továbbra is messze elmarad a Nyugattól, a kialakuló piacgazdasági környezet pedig sokkal inkább a vállalatoknak, mint a munkavállalóknak kedvez, elvben a baloldal felemelkedését kéne látnunk. Például öntudatos munkavállalókat, fejlett szakszervezeteket, a szociális, polgárai jólétéről gondoskodó állam ígéretével kampányoló pártokat és őszinte igényt a szervezett érdekvédelemre. Ebből gyakorlatilag semmi nem valósult meg: az összes közép-európai országban inkább piacbarát intézkedéseket látunk, különösebb közigény pedig nem mutatkozik arra, hogy felemelkedjen a baloldal. Nem magyarázható a jelenség azzal, hogy a kommunizmus „rossz reklámot” alapozott meg az ideológiának, hiszen alig tizenöt éve még befolyásos szociáldemokrata pártok irányították a közéletet mindhárom államban.

A kérdésre valamennyire választ ad, ha megnézzük, mégis mi töltötte be a baloldal helyét. Az újhullámos mozgalmak a jóléti kérdések helyett sokkal inkább összpontosítanak a környezetvédelemre, az identitáspolitikára és a kultúrharcra. A társadalmi biztonság, az egyenlőtlenség felszámolásának célkitűzése az utópisztikus sci-fi kategóriába süllyedt. A középréteg lemondott róla, akik pedig szorgalmazzák az egyenlőséget, azok inkább tűnnek csodabogárnak, mint reálpolitikusnak.

Eközben az ANO, a Smer, de gyakorlatilag a Fidesz (és a legtöbb politikai ellenfelük) is beemelték a témáik közé a nyugdíjak és járulékok emelésének a kérdését. Ez a téma ugyanis végeredményben az idősebb választók megnyerésére alkalmas lehet, de nincs sok köze a jóléti állam megteremtéséhez. Az ugyanis érdeklődés hiányában elmarad.