Nem lesz még egy alkalom

Mi voltunk az iskola bezárása előtti utolsó érettségiző magyar osztály. Nekünk már nem szervezett senki semmit, és az érettségi vizsgát egy közeli szlovák kisvárosban tettük le. Nem kívánom senkinek az ilyen magányos búcsút. Mi volt az az ajándék, mellyel megleptem magam? Az iskola poros szertárában egy ezüstözött keretbe foglalt József Attila-portré. Reményik-portrét akkoriban nem találhattam volna sem az üresen kongó folyosókon, sem másutt.

Az egykori iskolám jutott az eszembe legutóbb Nagysallón, ahol annak búcsúztatásakor Tóth Gábor igazgató a Reményik verséből vett idézetben elharapta az utolsó szót: „Ne hagyjátok a templomot,/A templomot s az…”. Tette ezt szándékosan. De a mindvégig könnyeivel küzdő Gábor talán végig se bírta volna olvasni az idézetet. Mégsem említhetjük nem várt tragédiaként a nagysallói történéseket. Olyan volt ez a folyamat, mint amikor a család egy hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után búcsúzik a szerettétől. Kiss Pál református lelkész úgy fogalmazott, hogy őrült nagy fájdalom és veszteség, amikor elhagyjuk az iskolát, de amikor a templomot is elhagyja a nagysallói református közösség, az a véget jelentheti.

A szülői szövetség helyi elnöke egykori tanulóként, gyermekeit ebbe az iskolába járató szülőként hangsúlyozta, hogy a nagysallói alapiskola nem csupán egy iskola volt, hanem egy hely, ahol mindenki otthon érezhette magát. Köszönetet mondott azoknak, akik most is támogatják őket ezekben a nehéz pillanatokban. A veszteség fájdalma ugyanis elviselhetőbb, ha nem vagyunk egyedül.

Naiv módon azt reméltem, támogató jelenlétükkel a magyar közéleti személyiségek a nagysallói tanulókkal, pedagógusokkal és szülőkkel közösen búcsúznak, és együtt töltik velük ezt a délelőttöt. Gondolom, egyéb bokros, de gyümölcsöző és előre mutató teendőik miatt maradtak csak távol.

A nagysallóiak arra kérték a jelenlévőket és az iskola bezárásáról értesülőket, hogy legyen számukra intő jel, egyfajta figyelmeztetés az iskolájuk elvesztése. Mert más községekben is megélik a városba költözők, a vegyes házasságot kötők, a családi vagy a munkahelyi viszonyok miatt egy, a lakhelyüktől távolabbi, esetleg más nyelvű iskolát választók lassú, de biztos lemorzsolódását. Ott, ahol erős szülői, kulturális és sportközösség, összetartó hitközösség, életre való gyerekeket nevelő cserkészcsapat működik, még ebben a helyzetben is van remény arra, hogy az értékrendünknek megfelelő nagy család tagjai maradjunk.