Nem Kiska a messiás

Csak hát Szlovákiának nincs olyan hegye, mint az Egyesült Államoknak, a szorgos kőfaragók sok más mesteremberrel együtt kimentek Nyugatra dolgozni, és bizony Kiska sem volt annyival jobb államfő három elődjénél, mint ahogy ebben a pillanatban tűnhet.

Hogy a hegyes analógiánál maradjunk, Kiska hegyei sokáig vajúdtak, míg megszülték a bombasztikusnak szánt bejelentést, miszerint nem indul újra az államfői posztért, de... S igen, pont a homályos de szócska miatt lett a hegyek vajúdásának egér a szülötte. Kiska végre megerősítette, amit már régóta sejteni lehetett, hogy tele van a hócipője az ingázással Poprád és Pozsony között, és a háta közepére sem kívánja, hogy egy bukófélben lévő párt túlmozgásos, a politikai vereségtől félőrült elnöke és a sleppje mindenféle adóügyekkel meg összehányt repülőgépekkel támadja folyamatosan. Az ötvenes évei közepén járó ember ilyenkor már inkább babázna, unokázna, gondozná a kiskertet, meg jótékonykodna. Csak hát Kiska bár úgy kezdte a mondatot, hogy igen, inkább ezt csinálná, ám úgy fejezte be, hogy azért ez még nem biztos, mert a társadalom jó része bízik benne, úgyhogy novemberig még elgondolkodik azon, merre az arra.

Kiska egyébként nem volt rossz elnök, bár a legnagyobb teljesítménye az volt, hogy sikerült megmaradnia a a legjobb elérhető alternatívának. Mert hát így is kezdte, a 2014-es elnökjelölti felhozatalból talán az egyetlen volt, akinek nevénél az egyszeri ember nem sóhajtott fel, hogy „na b*zmeg, ez is minek indul”. Volt egy jó élettörténete, amivel ott és akkor meg tudta győzni az embereket – akiknek tele volt a hócipőjük a Fico-féle garnitúrával –, hogy jobb elnök tud lenni, mint elődei, vagy mint Fico. Gašparovičhoz képest minőségi ugrás volt, ahogy ezt jobb helyeken nevezni szokás. Na nem úgy, mintha az iskolai menzán holnaptól az izzadós Bözsi néni helyett Gordon Ramsay főzné a spenótot, inkább csak úgy, mintha egy normális szakács állna be a konyhába, aki nem hullajt hónaljszőrt a fazékba, és képes tisztességes rizottót csinálni.

Kiskát óvták és óvják a tanácsadói, a stábja, és egy korrekt elnök képét sikerült közvetíteniük a nyilvánosság felé. Egy olyan elnökét, aki fontos témákat nyit meg, és vállalja a konfliktust, ha kell. Csak hát ez nem sikerült makulátlanul: a fontos témák megnyitása általában megmaradt szimbolikus szinten, komolyabb konfliktusa pedig csak Robert Ficóval és a Smerrel volt. Szlovákia pedig nem lett jobb ország a regnálása alatt.

Kiskának nagy igazsága van abban, hogy nem a kormányt kell leváltani, hanem teljes, mélységi re-startra van szükség. Ám az a fentiekből látszik, kétséges, hogy ezt ő képes lenne végigvinni. Azért élvezi továbbra is az emberek nagy részének bizalmát, mert továbbra is ő az elérhető legjobb választás, mivel nem nőtt ki mellette senki, aki át tudná venni a helyét a tisztességes politika messiásaként. S ez talán a legszomorúbb ebben a történetben.