Az indiai államfő nem adott kormányfői megbízatást Sonia Gandhinak, a választáson győztes Kongresszus Párt elnökének. A két politikus szerdán ismét találkozik. Az államfői döntés okai egyelőre ismeretlenek, ugyanakkor sokan nem szívesen látnának olasz születésű miniszterelnököt India élén.
Nem kapott kormányfői megbízást Gandhi
Az indiai államfő nem adott kormányfői megbízatást Sonia Gandhinak, a választáson győztes Kongresszus Párt elnökének. A két politikus szerdán ismét találkozik. Az államfői döntés okai egyelőre ismeretlenek, ugyanakkor sokan nem szívesen látnának olasz születésű miniszterelnököt India élén.
A várakozásokkal ellentétben Abdul Kalam indiai államfő kedden egyelőre nem bízta meg az új kormány megalakításával a választásokon győztes párt vezetőjét, Sonia Gandhit. Az Indiai Nemzeti Kongresszus (INK) vezére további tárgyalásokat tart szükségesnek az új kormány megalakításához.
A keddi találkozón az államfő röviden fogadta Sonia Gandhit, és arról érdeklődött, hogy mely pártok támogatják az INK-t kívülről, és melyek belülről. A pártvezető a találkozót követően elmondta, hogy szerdán ismét találkozik Kalammal, amikor már minden támogató levelet bemutat neki.
Sem Sonia Gandhi, sem az államfő hivatala nem kommentálta, hogy Kalam miért nem bízta meg a kormányalakítással, hiszen a vezetése alatt álló párt alkotja a legnagyobb frakciót a parlamentben. Megfigyelők emlékeztetnek arra, hogy az ilyen találkozókon általában közlik az új kormányfő nevét.
Korábban ugyanakkor a választásokon vesztes kormányfő Athal Behari Vadzspají úgy nyilatkozott, hogy nem volna jó, ha az olasz származású politikus lenne a miniszterelnök, mivel nem Indiában született, utóbb peedig kijelentette, ő és párttársai, valamint korábbi koalíciós partnerei nem vesznek részt Gandhi kormányfői eskütételén. Emellett az államfői döntés hátterében az is állhat, hogy Kongresszus Párt baloldali választási szövetségesei visszamondták korábbi koalíciós ajánlatukat, így a Kongresszus párt kisebbségi kormányt lesz kénytelen alakítani, illetve az, hogy Sonia Gandhi kinevezésének hírére jelentősen esett az indiai tőzsde.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.