Sosem látott jeleneteknek lehetnek tanúi, akik kedd este a Nagy Ő soron következő epizódját választják: az első visszaadott rózsa Anikót is megdöbbentette.
Nagy Ő: Attila önként, Bálint kényszerből távozott
Sosem látott jeleneteknek lehetnek tanúi, akik kedd este a Nagy Ő soron következő epizódját választják: az első visszaadott rózsa Anikót is megdöbbentette.
Többször hallhattuk már a Nagy Ő-ből kiesett játékosoktól - nemcsak a mostani, de az előző, Noszály Sándorért folyó küzdelemben is -, hogy bizony visszaadták volna a rózsát, feltéve, hogy kaptak volna. Csakhogy ezek a mondatok mindig akkor hangzottak el, amikor már nem jutott rózsa a reménykedő játékosoknak, így senki sem tudhatja, mennyire volt erős az elhatározás, vajon tényleg lemondott-e volna a versenyző a további lehetőségekről, vagy csak savanyú a szőlő? Bencsik Attila azonban valóban megtette ezt.
Anikóért már csak két férfi küzd, pedig a forgatókönyv szerint még háromnak kellene játékban lennie. Csakhogy itt elég sokat számítanak az érzelmek is és senkivel nem lehet sokáig a bolondját járatni. Így volt ezzel a két korábbi rivális, Bálint és Attila is, akik mindketten úgy érezték, csak játszik velük Anikó, amikor mindkettejüket hitegeti, de közben a másikkal is cicázik. Bálint már több hete féltékenységi rohamokkal küszködött, és többször kényszerítette volna döntésre Anikót - amit ő természetesen nem tehetett meg. Attila viszont nem tudta mire vélni, hogy Anikó nem úgy viselkedik vele, mint korábban.
A nagy krach akkor ütött be, amikor Anikó Bálintot vitte Párizsba. A szótlanul ülő lány társaságát aktuális udvarlója nem tűrte sokáig, így egy könnyed piknik kellős közepén Bálint felállt és közölte, részéről vége mindennek. A szavak a jelek szerint nemcsak üres frázisok voltak, hanem valódi elhatározás, hisz már az esti közös programra sem ment el a Nagy Ő-vel. Bálint sértve érezte magát férfiúi mivoltában, mivel a rendkívül jól sikerült római randevút követően Anikó fokozatosan távolodott tőle.
Nem meglepő tehát, hogy Anikó ezek után úgy döntött, a rózsaceremónián Bálintnak már nem ad virágot. Csakhogy őt is érhetik még meglepetések. Amikor ugyanis kimondta Attila nevét, és fel akarta tűzni a gomblyukára a virágot, Attila elhárította az ajándékot és azt mondta, ebből ő már nem kér. Mint kifejtette, már nem ez az első alkalom, hogy megfordul a fejében a visszautasítás gondolata, de a korábbi ceremóniákon még adott egy újabb és újabb esélyt. A kapruni randevú viszont megadta azt a lökést, ami a rózsa visszautasításához kellett. Mint mondta, úgy érzi, megnyerhette volna a játékot, de nem akart szerelmet hazudni.
Anikónak tehát fel van adva a lecke, döntenie kell: Ákos vagy Villy? A műsor rendszeres nézői szerint a hidrogénóriás lesz a nyerő, de a legutóbbi rész után már semmi sem biztos.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.